Sport

Melyik lehet a Leicester igazi arca?

Bajnokok Ligája. Az angol bajnok szinte ugyanazzal a tizeneggyel vergődik

A 2016–2017-es labdarúgó-idény legnagyobb rejtélye a Leicester City vergődése. Claudio Ranieri együttese tavaly az angol sportfogadások több mint évszázados történetének legnagyobb meglepetését okozva megnyerte a Premier League-et. Ősszel csoportelső lett a BL-ben is – ellenben otthon, hazája bajnokságában a kiesés ellen harcol.

Melyik a Leicester City igazi arca? Ez az alapkérdés, amelyet az angol sajtó megspékel még egy kevésbé udvariassal: Mi a baj a „rókákkal”? Ez ugyanis szinte ugyanaz a csapat, amelyik megnyerte a bajnokságot. Az akkori alaptizenegyből (Schmeichel – Simpson, Morgan, Huth, Fuchs – Kanté – Drinkwater, Albrighton – Okazaki, Vardy, Mahrez) egyedül a Chelsea-hez igazolt N’Golo Kanté nem áll már az olasz edző rendelkezésére. Kétségtelenül sújtották sérülések a csapatot, egy időre kivált Kasper Schmeichel és Jamie Vardy is, veszteséget jelentett, hogy hárman is heteket töltöttek januárban az Afrika Kupán, de a gárda mégis állandó. Ha összeírjuk, melyik tizenegy játékos játszotta eddig a szezonban a legtöbbet, kilenc név megegyezik a fenti összeállításban írttal. Amartey váltotta a francia Eb-ezüstérmest, s az előző idényben sokat sérült King visszaszerezte a helyét Okazakitól.

Elemzők szerint a Leicester nem tudta elviselni az ősszel, hogy immár esélyese volt a legtöbb mérkőzésének. Kezd kiöregedni a korábban magabiztos belsővédő-kettős, de a nagyobb baj, hogy a kulcsjátékosok, elsősorban Mahrez és Vardy meg sem közelítik tavalyi formájukat. Az előző szezonban Jamie Vardy, mindössze a második élvonalbeli idényében, Ruud van Nistelrooy csúcsát megdöntve, egymást követő 11 bajnoki mindegyikén szerzett gólt, a sportújságírók az Év játékosának választották. Most összesen öt gólnál tart a Premier League-ben. Rijad Mahrez, Afrika legjobb játékosa 2016-ban, a hivatásos játékosok szerint az angol élvonal legjobbja a 2015–2016-os idényben, ugyancsak elmarad korábbi önmagától. Az új igazolások pedig egyáltalán nem váltak be.

A Leicester a legutóbbi öt bajnokiját elveszítette, kiesett az FA-kupából, s most várja a Sevilla elleni párharcot. A Premier League-ben a mostani szezonban mindössze öt győzelmet aratott – a BL-ben négyet, azaz egy ma esti idegenbeli diadallal „egyenlítene”. Ám ez szinte teljességgel elképzelhetetlen. A „rókák” ugyanis 19 eddigi 2016–2017-es idegenbeli tétmérkőzésükből, öt döntetlen mellett, tizenkettőt elveszítettek.


Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések: FC Porto–Juventus (tv: M4, 20.30), Sevilla–Leicester City (tv: Sport1, 20.45).