Sport
Meglepő edzőváltás: Pintér Attila Felcsúton
Labdarúgás. A távozó Vincze István bízik abban, hogy az NB II.-ben listavezető Puskás Akadémia tavasszal feljut az élmezőnybe

A Puskás Akadémia a honlapján jelentette be, hogy hároméves szerződést kötött Pintér Attila vezetőedzővel. A beszámoló szerint szerda este kereste meg Mészáros Lőrinc, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke Pintér Attilát, hogy tárgyalásokat folytasson esetleges felcsúti munkájáról. Ezt megelőzően egyeztetett az edző jelenlegi csapatával, a Mezőkövesddel, és annak elnökével, Tállai Andrással, aki engedélyt adott a tárgyalásokra. Miután Mészáros Lőrinc felvázolta a lehetőségeket és az elvárásokat, csütörtökön gyors megegyezés született.
„A Puskás név és Öcsi bácsi múltja is kötelez - nyilatkozta Pintér Attila. – Tisztában vagyok vele, hogy mit akarnak elérni Felcsúton. Szeretem a kihívásokat, a nagy feladatokat, így nem is volt kérdéses, hogy három évre elvállaljam a megbízást. Nagyon bízom benne, hogy meg fogjuk valósítani célkitűzésünket, ami nem lehet más, mint a feljutás.”
Az edző klubváltása azért is meglepő, mert irányításával a Mezőkövesd tavasszal visszajutott az első osztályba, ahol erős középcsapat lett, tizenkilenc fordulót követően az ötödik helyen áll. „Szeretném megköszönni Tállai Andrásnak és Bocsi Anna ügyvezetőnek, hogy minden támogatást megadott, hogy sikeresek legyünk – mondta Pintér volt klubjáról. – Köszönöm, hogy hozzájárultak távozásomhoz. Olyan pozícióban hagyom ott a csapatot, hogy a kitűzött céljaikat teljesíteni tudják. Köszönöm a játékosoknak a kiváló munkát, nélkülük nem itt tartanánk. Örülök, hogy velük dolgozhattam.”
Ebben az idényben ez már a második edzőváltás Felcsúton, Vincze István november 1-jén vette át a Puskás Akadémia irányítását Szíjjártó Istvántól, megbízatása az őszi szezonból hátralévő öt meccsre szólt. Eredményesen dolgozott, hiszen az ötödikről az első helyre lépett előre a csapat. „A rám kirótt feladatot teljesítettem, az élen adtam át az együttest. Sok sikert kívánok a srácoknak a folytatáshoz. Bízom abban, hogy a csapat feljut a legjobbak közé” – mondta Vincze.
