Vasárnap délután az egri Bitskei Aladár uszodában búcsúztatják a visszavonuló háromszoros olimpiai bajnok Biros Pétert. A gálamérkőzésen a szurkolók újra láthatják a búcsúzót legendás játszótársaival, a kispadon pedig Kemény Dénest. A búcsú előtt Biros Péterrel beszélgettünk.
– Tudja, hogy kinek az ötlete volt ez a gálamérkőzés?
– Biztos, hogy az egri klubvezetők kezdeményezték. De ha hiszi, ha nem, számomra is meglepetés, hogy mi lesz vasárnap. Talán a családunkban a feleségem a legautentikusabb az ügyben, ám egyelőre ő is hétpecsétes titokként őrzi az előkészületeket. Biztos, hogy furcsa lesz és ugyanakkor megható.
– Háromszoros olimpiai bajnok, megannyi cím büszke birtokosa. Mégis, ha visszatekint a pályafutására, van hiányérzete?
– Azt hiszem, nincs. Egyenletes, szép pályafutást tudhatok magam mögött. Hála a csapattársaimnak, edzőimnek, mindent megnyertem, amit csak egy vízilabdázó megnyerhet. Ennek ellenére persze voltak nehéz pillanatok, és vannak fájó emlékek is, de azokra alig emlékszem. Inkább a szépre, a jóra, és a rosszat pedig megtartom magamnak. De annyit elárulhatok, hogy abból kevés van.
– A sok szép emlék közül van, amelyik a legkedvesebb?
– Nem tudok most úgy hirtelenjében különbségeket tenni az aranyérmek között. Mindegyik emlékezetes siker.
– A pekingi olimpiai győzelem után volt egy sajnálatos betegsége, ami miatt még az is kérdéses volt, egyáltalán folytathatja-e pályafutását. Mi történt pontosan önnel?
– Szerencsés voltam, hogy pályafutásom során elkerültek a súlyos sérülések. Volt egy válloperációm, és volt az a mellkasi műtét. Ciszta volt a szívemen, és szegény Kolonics Gyuri halála után derült ki, hogy nekem is baj van a ketyegőmmel. Senki más nem tudott róla, csak a családom és én. Szűk családi körben beszéltük meg a teendőket. Hála istennek, rendbejöttem, és folytathattam a pályafutásomat.
– Ma az egri hölgyek vezetőedzőjeként dolgozik. Kielégíti a feladat?
– Igen. Első lépésként mindenképpen megteszi. Itt majd kiderül, hogy van-e érzékem az edzői pályához.
A lányok előtt mindenesetre le a kalappal, a hozzáállásuk és az odaadásuk maximális. Nem tudok olyat kérni tőlük, amit ne tennének meg. Senkit nem kell nógatni, első szóra megcsinálják a feladatot. Úgy gondolom, hogy jó közösséget alkotunk, és ez mindenképpen biztató indulás.
– Álmodozik arról, hogy néhány éven belül a férfiválogatott kapitánya lesz?
– Nem tekintek olyan messzire. Most tettem egyes sebességbe az autót, a hatos fokozat még messze van. Egyelőre erre az évre koncentrálok, és meg szeretném rendesen tanulni az edzői mesterséget. Ma azt mondom, nem biztos, hogy kell az én egészségemnek az olyan stressz, ami a kapitányi munkával jár. De, mint mondtam, meglátjuk, hiszen még öt sebességi fokozat hátravan.
