Sport

Másfél évre írt alá Németh Krisztián

A katari al-Garafa 3 millió dollárt fizetett a Kansasnak a magyar csatárért

A katari al-Garafa hivatalos honlapján is megerősítette, hogy a magyar válogatott támadója, Németh Krisztián a klubhoz igazol. A katariak 3 millió dollárt fizettek a Sporting Kansas City-nek a magyar támadóért.   Németh vasárnap átesett az összes szükséges orvosi vizsgálaton, ezt követően írhatják alá a szerződést. 

Németh Krisztián 2014-ben igazolt az amerikai első osztályba, az MLS-be.  Harminchárom tétmérkőzésen 16 találatot és hét gólpasszt jegyzett, csapatával megnyerte az US Open-kupát. 

Ha egy játékos érdeke a klubváltás, én támogatom, ugyanakkor a legfontosabb, hogy rendszeres játéklehetőséget kapjon" – mondta Németh Krisztián katari szerződése kapcsán Bernd Storck szövetségi kapitány a Nemzeti Sportban. 

 A szakember hozzátette, a nyári Európa-bajnokságra történő felkészülés szempontjából még hasznos is lehet a támadó átigazolása.
 
„A katari bajnokság áprilisban véget ér, ez pedig azt jelenti, hogy Németh Krisztián egész májusban velünk készülhet" – tette hozzá.