Sport
Már nem igazán előny a hazai pálya
Labdarúgás. A bajnoki élvonal egyetlen százszázalékos csapata, a Mezőkövesd a Groupama Arénában vendégeskedik
A mérkőzések felén „albérletben” játszó csapat a pályaválasztó. Például a Haladás, amely Sopronban fogadja a Diósgyőrt. Mészöly Géza együttese megnyerte eddigi egyetlen hazai bajnokiját az idényben, legyűrte a Debrecent. A DVTK, amelynek stadionja ugyancsak építés alatt van, a debreceni Campus Fesztivál miatt az előző fordulóban elcserélte a pályaválasztói jogát, így sorozatban harmadszor játszik vendégként. Eddig nem rossz a mérlege, az előző idény bronzérmesét, a Vasast legyőzte, a bajnok Honvéd ellen pedig döntetlent ért el Budapesten. Ugyanakkor a tavasszal Bódog Tamás csapatával éppen a Haladástól Sopronban kapott ki először idegenbeli bajnoki találkozón. A Debrecen 2000 nyara óta nem rajtolt olyan rosszul, mint az idén. Tizenhét évvel ezelőtt a DVSC két vereség után a harmadik fordulóban nyerni tudott – ez most nem lesz egyszerű, a Paks mindössze egyszer szenvedett vereséget hazai bajnokin tavaly nyár óta. A bajnok Budapest Honvéd biztos favoritként fogadja az újonc Balmazújvárost, ugyanakkor figyelemre méltó, hogy Horváth Ferenc együttese eddigi egyetlen NB I.-es idegenbeli bajnokiján pontot szerzett a Videoton ellen Felcsúton.
A székesfehérváriak ezúttal is, sorozatban már harmadszor a Pancho Arénában játszanak a bajnokságban, ellenfelük az első két fordulóban Pakson és otthon a Ferencváros ellen is 2-2-re végző Újpest lesz. A tavasszal a mostani mezőnyből a leggyengébb hazai mérleggel rendelkező Vasas, amely aztán az első fordulóban sem javított, kikapott a Diósgyőrtől, ezúttal a Puskás Akadémiával találkozik. Pintér Attila legénysége mindössze egy pontot szerzett eddig, de túl van a Ferencváros és a Videoton elleni meccsen is. Minden bizonnyal a Ferencváros és a Mezőkövesd találkozója hozza majd a legmagasabb nézőszámot. A még nyeretlen, de egyben veretlen zöld-fehérek a mezőny egyetlen százszázalékos csapatát fogadják. A kövesdiek rövid élvonalbeli történetükben már kétszer is döntetlent játszottak az Üllői úton a Ferencváros vendégeként. Az idény eddigi tizenkét bajnoki mérkőzéséből csupán hármat nyertek meg a pályaválasztók. w
NB I., 3. forduló. Szombat: Paks–Debrecen 18.00, Haladás–Diósgyőr (Sopron) 18.00 (tv: Duna World), Bp. Honvéd–Balmazújváros 20.30 (tv: Duna World). Vasárnap: Vasas–Puskás Akadémia 18.00, (Szusza Ferenc Stadion), Videoton–Újpest 18.00 (Felcsút, tv: Duna World), Ferencváros–Mezőkövesd 18.00