Sport
Makaay türelmet kért a fiataloknak
Labdarúgás. Orbán Viktor: Az akadémiákkal felzárkózhatunk az élvonalhoz

Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Akadémia alapítója a Puskás Suzuki Kupa sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az utánpótlás-labdarúgótorna megrendezése a teljes magyar futballnak szól, és az eseményen minden a labdarúgásunk felemelkedését segíti elő. Emlékeztetett arra, hogy a felcsúti labdarúgó-akadémia megalapításakor látszott, hogy a szétesett magyar futballt hagyományos egyesületekkel nehéz felzárkóztatni, inkább „szigetek” kellenek, ahol az utánpótlás-nevelésen keresztül a felzárkózás felgyorsítható. A kormányfő közölte: a Puskás Akadémia és általában az akadémiák létezése normális körülmények között szükségtelen lenne, ám a magyar futball „kisodródott, és nem tudta tartani a lépést a világ élvonalával”. Szerinte rendes viszonyok közepette a nagy futballklubok kitermelnék a játékosokat, és „visszavinnék a magyar futballt a helyére”.
A sorsolást a Bayern München korábbi játékosa, a negyvenháromszoros holland válogatott, 2003-ban aranycipős Roy Makaay végezte, aki most a Feyenoord csapatát készíti fel a tornára.
A világsztár az Echo Televízió riporterének elmondta, ismeri a Puskás Akadémia játékosait, és szerinte sok tehetség kerülhet ki rövidesen a felcsúti utánpótlásműhelyből. Úgy látja, az akadémia létesítményei nagyon jók, a stadion látványos, nem túl nagy, de pont elég nagy a fiatalok számára. „Fontos, hogy a Puskás Akadémia időt és türelmet szánjon a tehetséges fiatalokra, akik később válogatottak is lehetnek. Bízom abban, hogy sikeresebbek lesznek, mint a jelenlegi magyar válogatott tagjai.”
A húsvéti torna selejtezőiről a Duna World ad összefoglalót, a döntőt élőben sugározza.
