Sport
Magyarra is hullik a kínai pénzesőből
Labdarúgás. Guzmics Richárd, a Wislától távozó válogatott védő Telek András egykori klubjához, a Jenpien Funtéhoz igazolt
Kínába tart a magyar válogatott középhátvédje. Guzmics Richárd klubváltása egyáltalán nem meglepetés. A 2014 szeptembere óta a lengyel élvonalban, a Wisla Krakówban futballozott, s többször is felvetődött, hogy onnan is továbbigazol, s elsősorban olasz kérőkről lehetett hallani. Az elmúlt hónapokban a krakkói csapat súlyos anyagi gondokkal küzdött, s ez csak még valószínűbbé tette, hogy el fogja adni egyik legpiacképesebb játékosát.
A Vladan Filipovic által képviselt hátvéd iránt a napokban a kínai liga legutóbbi idényének kilencedik helyezettje, a Jenpien Funte érdeklődött a legkitartóbban, s pénteken Guzmics alá is írta a szerződését. Ellentétben az elmúlt napokban Kínába került klasszisokkal (Oscarral, Tévezzel, Mikel Obival) a magyar védő vételárát vagy fizetését sem a lengyel, sem a „semleges” nemzetközi sajtó, így az egyébként mindig jól értesült Transfermarkt.de nem közölte. Utóbbi oldal a játékos piaci értékét 850 ezer euróra becsüli.
A játékos új klubja spanyolországi edzőtáborában már átesett a kötelező orvosi vizsgálaton, majd aláírta szerződését, amely egy évre szól. „Az elmúlt évek átigazolási időszakaiban rendre felvetődött Guzmics klubváltása, olasz és kínai ajánlat is érkezett, meg is egyeztünk mindenben, de a Wisla korábbi tulajdonosai miatt az üzlet valamennyi alkalommal meghiúsult” - nyilatkozta Vladan Filipovic. Hozzátette, a Jenpien kitartó kérőnek bizonyult, a Wisla új vezérkara pedig korrekt és segítőkész módon állt az ügyhöz.
„Tisztában voltak vele, Ricsi mennyit tett a csapatért, és belementek az üzletbe, holott szívesen hosszabbítottak volna vele. Az elmúlt hetek átigazolási bizonyítják, hogy már hiba legyinteni a kínai ligára, a hátvéd számára azért is lesz sportszakmai szempontból előrelépés az új bajnokság, mert klasszis támadók ellen futballozhat” - vélekedett.
A Jenpien jogelődjét 1955-ben alapították, 1994-ben, a kínai szuperliga megalakításakor lett profi csapat. Guzmics nem az első magyar játékos az egyesület történetében: 2000-ben Telek András 26 mérkőzésen lépett pályára az akkor éppen Csilin Aotung néven szereplő együttesben. A klub székhelye Kína egyik legkeletibb részén, az észak-koreai határtól mindössze negyven kilométerre fekvő Jencsi városában van.