Sport
Magyar éremremények az atlétika vb-n
Csütörtökön kezdődik a kontinensviadal
Spiriev Attila emlékeztetett rá, hogy legutóbb 2002-ben, Bécsben Győrffy Dóra magasugró második helyével szerzett érmet a válogatott tető alatt rendezett Eb-n. Most a legjobb teljesítmény az idei európai ranglistán 18,60 méterrel második Márton Anitától várható. A tavalyi zürichi Eb-n bronzérmes súlylökő 19 méter feletti eredményt vár magától Prágában.
Szintén dobogós lehet a szabadtéren és fedettpályán is Eb-negyedik Baji Balázs 60 méter gáton. A sprinter elmondta: az idei edzéseredményekre alapozva és versenyzői kvalitásában bízva szeretné megvalósítani érmes álmait.
Gyulai Miklós MASZ-elnök elmondta: 2014 az egyik legjobban sikerült év volt a hazai atlétikában, s ezt nehéz lesz felülmúlni. A korosztályos és felnőtt eredmények megemlítése mellett felhívta a figyelmet arra, hogy országszerte 110 ezer gyereket sikerült megmozgatni. A MASZ idén tizenkét versennyel foglalkozik kiemelten, köztük van a tavaly útjára indított csapatbajnokság és a Szuperliga.
Márton Anita és Pars Krisztián voltak a legjobbak
Átadták az elmúlt esztendő legjobbjainak járó díjakat is. Az Év atlétája a tavaly Európa-bajnoki címét megvédő Pars Krisztián, illetve Márton Anita lett. Az Év edzője kitüntetést a szombathelyi Dobó SE két trénere, Németh Zsolt és edzője, László vehette át.
A kisebb húzódással bajlódó Pars számára az idei esztendő első jelentős nemzetközi versenye a március 14-15-én sorra kerülő téli dobó Európa Kupa lesz. Az olimpiai bajnok kalapácsvető elmondta: felmérőnek tekinti azt a viadalt, amelyen 80 méter körül szeretne dobni. Az év fő versenyét, a pekingi világbajnokságot augusztus 22. és 30. között rendezik. Azon 82-83 métert vár magától.
