Sport
Lionel Messi fellélegezhet
Labdarúgás. Csak az apát vádolják adócsalással
A spanyol ügyészség kedden indítványozta, hogy a játékos ellen szüntessék meg az eljárást az adócsalási ügyben. Az FC Barcelona argentin sztárlabdarúgójának édesapjára, Jorge Horacio Messire ugyanakkor másfél éves börtönbüntetés kiszabását kéri a hatóság.
A vád szerint a futballista apja, aki egyben a menedzsere is, 2007 és 2009 között 4,1 millió eurót nem fizetett be az államkasszába. Ugyan az adócsaláshoz vezető szerződéseket Lionel Messi írta alá, az ügyészség megítélése szerint ezt apja tanácsára tette, és ő mit sem tudott a bűncselekményről.
Nagy port kavart ez az ügy nemcsak Spanyolországban, hanem Dél-Amerikában is. A négyszeres aranylabdás, vb-ezüstérmes Lionel Messi és apja ellen több mint két éve indították meg hivatalosan a nyomozást adócsalás ügyében. Akkor még az is felvetődött, hogy a csatárnak akár börtönbe is kell vonulnia. A játékos persze végig tagadta, hogy törvénysértést követett volna el.
A vád szerint a Messi család a futballista személyéhez kötődő jogok értékesítéséből befolyó összegek után nem adózott, mivel azokat Spanyolországon kívül – Uruguayban, Belizében, Svájcban és az Egyesült Királyságban – bejegyzett cégek kezelték. Jorge Horacio Messi azóta ötmillió eurót már befizetett adóhátralék címén. Nem nehéz kitalálni, hogy ki adta hozzá a pénzt.
Amúgy korábban is felmerült, hogy Messi apuka nem tiszta eszközökkel játszik. Arról is írt a spanyol sajtó, hogy jótékonysági meccsek révén mosott tisztára maffiapénzeket Lionel Messi apja.