Sport
Korcsmár után Lovrencsics is kidőlt
Futball. Sérülések nehezítik Dárdai dolgát
A március 28-i Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés nem csak a továbbjutás miatt fontos Magyarországnak. Egy esetleges győzelemmel ugyanis egy huszonnyolc éves nyeretlenségi sorozat szakadhatna meg vasárnap. Ennyi idő telt el azóta, hogy a magyar válogatott utoljára legyőzte a görögöket.
Ugyanakkor a vendégek kerete sem száz százalékos. A görög együttesbe nem került be a sérüléssel bajlódó sztár, Jorgosz Szamarasz.A Dárdai-csapat készülését azonban sérülések is hátráltatják. Az már hétfőn kiderült, hogy Korcsmár Zsolt nem lehet ott a Groupama Arénában. A Greuther Fürth légiósa ugyanis a jobb térdében keresztszalag-szakadást szenvedett, így előreláthatólag fél évig nem játszhat. Kedden pedig arról számolt be a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a Twitter-oldalán, hogy Lovrencsics Gergő játékára sem számíthat Dárdai Pál. A lengyelországi légiós a hétvégi bajnoki mérkőzésén szenvedett súlyos combsérülést.
