Sport

Kirúgták Frank de Boert az Intertől

Labdarúgás. Három hónapig sem vezethette a milánói csapatot a holland szakember – Tizennégy meccsből hét vereség a mérlege

A Sampdoria elleni vereség után már semmi és senki sem menthette meg Frank de Boert. A holland edzőt menesztették az Internazionale éléről, a csütörtöki, Southampton elleni Európa Liga-mérkőzésre az eddig a fiatalokat edző Stefano Vecchi készíti fel a csapatot.

Az eddigi edzői pályafutása során az Ajaxszal négy bajnoki címet nyert, sőt előtte a holland válogatottat pályaedzőként vb-ezüstéremhez segítő, hajdani száztizenkétszeres válogatott Frank de Boer augusztus 9-én került, Roberto Mancini utódaként, az Interhez.  Az azóta eltelt nem egészen három hónapban mindössze egy igazán sikeres mérkőzése akadt: a Juventus elleni 1-0-s győzelem. Különös módon akkor is az állása volt a tét.

A milánói kék-feketékkel tizennégy mérkőzés jutott neki, ezek közül hetet elveszített, ami kétségtelenül gyenge teljesítmény. A bajnokságban az Inter tizenegy meccsből négyet nyert meg, két döntetlen mellett ötször kikapott, s csak a tizenkettedik helyen áll a tabellán. Nem volt meglepő, hogy az olasz lapok hétfői híre keddre valósággá vált: a lombard egyesület közleményben tudatta, hogy elválnak az Inter és Frank de Boer útjai.

Frank de Boer a hivatalos Twitter-csatornáján, amely közös az ikertestvérével, Ronalddal, úgy fogalmazott: „Nagyon rossz, hogy így ért véget. Az a terv, amelyet szerettünk volna végigvinni, több időt igényelt volna. Köszönöm a szurkolók eddigi támogatását, hajrá, Inter!”

Ronald de Boer, aki mostanság az Ajax edzői stábjában dolgozik, a holland Voetbal International magazin kérdésére beszédesebb volt ikertestvérénél: „Frank egy olyan csapatot vett át, amely nem volt jó erőnlétben, de már kezdődött az új idény. A keretben huszonkilenc játékos volt, szinte mind befutott, válogatott futballista, magas fizetéssel. Egy ilyen bő kerettel való sikeres munkához idő kell. De akadtak nehezítő tényezők is: részben a média hihetetlen nyomása, másrészt pedig a csapatkapitány, Mauro Icardi megromlott viszonya a szurkolókkal.”

A csapat irányítását ideiglenesen az eddig az ifjúsági együttest dirigáló Stefano Vecchi veszi át, ő ül majd a kispadon csütörtökön, a Southampton elleni Európa Liga-mérkőzésen. Az olasz sajtó találgatásai szerint a legvalószínűbb, hogy az áprilisban a Laziótól menesztett Stefano Pioli kap majd hamarosan állandó kinevezést. Legalábbis, ha sikerül meggyőzni a kínai tulajdonosokat. A Szuning cég ugyanis híresebb, sikeresebb trénert akar az Inter kispadjára: Laurent Blanc, André Villas-Boas vagy Louis van Gaal lenne szerintük a megfelelő jelölt.


Premier League: Stoke City–Swansea City 3-1. Serie A: Sampdoria–Inter 1-0, Udinese–Torino 2-2, Cagliari–Palermo 2-1. Primera Division: Betis–Espanyol 0-1, Las Palmas–Celta Vigo 3-3.


A Legia zárt kapuk mögött fogadja a Realt

Furcsa, de érthető módon több szurkoló várta kedden az egyik legelőkelőbb varsói szálloda, a Bristol előtt a Real Madrid játékosait, mint ahányan kint lesznek a stadionban a Legia és a királyi klub BL-mérkőzésén. A korábbi szurkolói rendbontások miatt az UEFA zártkapusnak rendelte a találkozót, így sajátságos körülmények között fogadja majd a varsói csapat és benne Nemanja Nikolics a címvédőt. A Legia legalább hétszázötvenezer eurós jegybevételtől esik el a büntetéssel. (RR)


Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló

E csoport: AS Monaco-CSZKA Moszkva, Tottenham-Bayer Leverkusen. Az állás: 1. AS Monaco 5 pont, 2. Tottenham Hotspur 4, 3. Bayer Leverkusen 3, 4. CSZKA Moszkva 2. F csoport: Dortmund–Sporting CP (tv: Sport2), Legia–Real Madrid (tv: Sport1). Az állás: 1. Dortmund 7 pont (10-3), 2. Real Madrid 7 (9-4), 3. Sporting CP 3, 4. Legia 0. G csoport: FC Köbenhavn–Leicester City, FC Porto–Club Brugge. Az állás: 1. Leicester City 9 pont, 2. FC Köbenhavn 4 (5-2), 3. FC Porto 4 (3-3), 4. Club Brugge 0. H csoport: Sevilla–Dinamo Zagreb, Juventus–Olympique Lyon (tv: M4). Az állás: 1. Juventus 7 pont (5-0), 2. Sevilla 7 (2-0), 3. Olympique Lyon 3, 4. Dinamo Zagreb 0. (Minden mérkőzés 20.45-kor kezdődik.)