Sport

Kettős vereséggel búcsúzott a Videoton

Két meccs alatt sem találtak a Poznan hálójába

A Videoton 1-0-ra kikapott a Lech Poznantól a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójában, a párharc csütörtöki, hazai visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól.

 A székesfehérvári volt az utolsó állva maradt magyar csapat a nemzetközi porondon. A Debrecen az EL-selejtező harmadik, a Ferencváros a második-, az MTK pedig az első fordulójában esett ki. 

Az első félidőben a Videoton birtokolta többet a labdát, de a vendégek 16-osának előterébe érve hiányzott az ötletesség a játékából. A lengyel együttes - amelyben kezdőként ott volt a magyar válogatott Kádár Tamás - visszafogottan, "takarékon" futballozott.

A fordulást követően nem változott a játék képe, de egy nagy védelmi hiba után hátrányba került a magyar bajnok, a párharc pedig ezzel végérvényesen eldőlt. A folytatásban egyik csapat sem "szakadt meg", így az eredmény már nem változott.

Európa Liga-selejtező, 4. forduló, visszavágó: 
Videoton FC-Lech Poznan (lengyel) 0-1 (0-0) 
Sóstói Stadion, 2819 néző, v.: Stefan Johannesson (svéd)
Továbbjutott: a Lech Poznan, kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel. 
gólszerző: Kedziora (57.) 
sárga lap: Fejes (49.), Luijckx (56.), Simon Á. (68.), illetve Thomalla (39.)