Sport

Kampányfogás Ramos leigazolása

Labdarúgás. A védő klubcseréje méltó reváns lenne Luis Figo átcsábításáért

Július közepén elnökválasztást tartanak a Barcelonánál, és ez egyik jelölt, aki egyelőre titokban tartja a kilétét, bombaigazolással szeretne az elnöki székbe kerülni: meg akarja szerezni a Real Madridtól Sergio Ramost, korunk egyik legjobb védőjét.

Állítólag már ajánlatot is adott a madridiaknak, hogy a megválasztása esetén azonnal tárgyalhassanak a részletekről, kihasználva azt, hogy Carlo Ancelotti kirúgása után Ramos és a Real-elnök, Florentino Perez között megromlott a viszony. Ez válasz is lenne Perez 2000-ben elkövetett ügyletére, amit azóta sem bocsátottak meg a katalánok: a frissen megválasztott elnök akkor átcsábította a Barcától Luis Figót. Persze már az is komoly dolog lenne, ha a tárgyalásig eljutnának a felek, már csak azért is, mert Ramost még két és fél évig szerződés köti a madridiakhoz. Az persze nem példa nélküli, hogy valaki egyik csapat mezét a másikéra cserélje: Michael Laudrup a katalánoktól igazolt át, míg Luis Enrique a Madridból.