Sport

Jürgen Klopptól tarthat a Különleges

Labdarúgás. José Mourinho szerint ma este El Clásicót játszik a Manchester United az Anfield Roadon a Liverpool vendégeként

A végén csattan az ostor az angol bajnokság nyolcadik fordulójában: a Liverpool hétfő este a Manchester Unitedet fogadja az Anfield Roadon.

Coutinho 20161017
Az új Liverpool ásza, a brazil Coutinho, aki akkor érkezett a milánói Interhez, amikot Mourinho távozott (Reuters - Stefan Wermuth)

Amennyiben a „vörösök” megnyerik hazai bajnoki találkozójukat, pontszámban utolérik az első két helyezettet. Jürgen Klopp együttese az Arsenal ellen a nyitófordulóban aratott 4-3-as győzelem után a Burnley-től és a Tottenhamtől összesen egy pontot szerzett. Azóta ellenben belelendült, sorozatban négy mérkőzését nyerte meg. Danny Murphy, a klub korábbi játékosa, a BBC elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy bár rossz a Pool legutóbbi évekbeli mérlege a manchesteri „vörös ördögök” ellen (a legutóbbi tíz mérkőzésből csak kettőt nyert meg, s hetet elveszített), ezúttal mégis esélyes.

Jürgen Klopp, aki alig több, mint egy éve dolgozik az Anfield Roadon, nagyon gyorsan összerakta a középpályás- és a támadósort is. A Liverpool védelme az eddigi hét fordulóban még egyszer sem játszott ugyanabban az összeállításban. Ez utalhatna akár kapkodásra is, a valóság azonban az, hogy Klopp belátta, az eredeti kiválasztottjai nem a legjobbak. Simon Mignolet helyét átvette a kapuban a nyáron igazolt Loris Karius, Nathaniel Clyne megtartotta a helyét jobbhátvédben, Klavan helyett az ugyancsak német (és kameruni) Matip lett az egyik belső védő, Alberto Morenót pedig a korábbi angol válogatott James Milner váltotta balhátvédben. A másik középső védő posztján a horvát Dejan Lovren kezdett, majd hiányzott ugyan két meccsről, de visszaszerezte a helyét. Az új Liverpool nagy értéke a hajdanán az állóhelyi részt, azaz a Kopot eufóriába borító, a hetvenes-nyolcvanas években látott támadójátékhoz hasonlót produkáló csatársor. Egyetlen csapat sem szerzett több gólt az első hét fordulóban a Poolnál.

Az ellenfél, a Manchester United nincs könnyű helyzetben. José Mourinho a legutóbbi öt bajnokiból csak kettőt nyert meg legénységével, s pusztán a Leicester ellen szerzett egynél több gólt. A portugál keresi azt a tizenegyet, amelyik a leginkább meg tudja valósítani az elképzeléseit. A Különleges – aki hangulata miatt az angol El Clásicónak nevezte a Liverpool és a Man United találkozását – egyébként 2014 tavaszán emlékezetes győzelmet aratott a Chelsea-vel az Anfield Roadon, s az a 2-0 nagy szerepet játszott abban, hogy a Liverpool nem tudta megszerezni első bajnoki címét a Premier League-ben.

Ugyanakkor José Mourinhónak meg Jürgen Klopptól van (vagy lenne elvileg) oka tartani. Eddig ötször találkoztak, s e találkozók közül a Borussia Dortmundtól Liverpoolba érkezett német csak egyet veszített el, de az sem volt igazi veszteség, miután a dortmundi 4–1 után belefért a 2-0-s vereség a Bernabéuban a portugál Real Madridtól.


Anglia, 8. forduló. Chelsea–Leicester 3-0, Bournemouth–Hull City 6-1, Arsenal–Swansea 3-2, Manchester City–Everton 1-1, Stoke–Sunderland 2-0, West Bromwich–Tottenham 1-1, Crystal Palace–West Ham United 0-1, Middlesbrough–Watford 0-1, Southampton–Burnley 3-1. A Liverpool–Manchester United rangadót hétfőn rendezik.
Az élcsoport állása: 1. Manchester City 19 pont (19-8), 2. Arsenal 19 (19-9), 3. Tottenham 18, 4. Liverpool 16 (18-10, 7 mérk.), 5. Chelsea 16 (15-9).

Németország, 7. forduló. Borussia Dortmund–Hertha BSC 1-1, Mönchengladbach–HSV 0-0, Köln–Ingolstadt 2-1, Augsburg–Schalke 1-1, Hoffenheim–Freiburg 2-1, Eintracht Frankfurt–Bayern München 2-2, Werder Bremen–Leverkusen 2-1, Mainz–Darmstadt 2-1, Wolfsburg–RB Leipzig 0-1.
Az élcsoport állása: 1. Bayern München 17 pont, 2. Köln 15 (12-4), 3. RB Leipzig 15 (12-5), 4. Hertha 14, 5. Dortmund 13.

Olaszország, 8. forduló. Juventus–Udinese 2-1, Pescara–Sampdoria 1-1, Napoli–AS Roma 1-3, Fiorentina–Atalanta 0-0, Genoa–Empoli 0-0, Internazionale–Cagliari 1-2, Lazio–Bologna 1-1, Sassuolo–Crotone 2-1, Chievo–AC Milan (lapzárta után ért véget), Palermo–Torino (hétfőn rendezik).
Az élcsoport: 1. Juventus 21, 2. AS Roma 16, 3. Napoli 14 (15-9), 4. Lazio 14 (14-8)

Spanyolország, 8. forduló. Las Palmas–Espanyol 0-0, Leganés–Sevilla 2-3, Barcelona–Deportivo 4-0, Atlético Madrid–Granada 7-1, Betis–Real Madrid 1-6, Deportivo Alavés–Málaga 1-1, Athletic Bilbao–Real Sociedad 3-2, Sporting Gijón–Valencia 1-2, Villarreal–Celta, Eibar–Osasuna (mindkettő lapzárta után ért véget).
Az élcsoport állása: 1. Atlético 18 pont (21-3), 2. 18 (22-8), 3. Sevilla 17, 4. Barcelona 16.