Sport

Gábriel Jesús vezette győzelemre Brazíliát

Labdarúgás. Nyert és az élre állt a visszatérő Messi góljával Argentína

A dél-amerikai világbajnoki selejtezőzónában már a hetedik fordulót rendezték. Helyre állt a „világ rendje”: az uruguayiak elleni rangadót Lionel Messi góljával megnyerő argentinok átvették a tabellán a vezetést, s immár továbbjutó helyen állnak a brazilok is.

Gábriel Jesús 20160903
Két gólt is szerzett Gábriel Jesús Ecuador ellen (Fotó: Reuters - Guillermo Granja)

Az ötszörös világbajnok Brazília a remek rajtot vett ecuadoriak ellen győzött az eredmény által következtethetőnél nehezebben, de 3–0-ra. Az újonc Gábriel Jesús – aki szűk két hete tagja volt az olimpiai aranyérmet nyerő brazil csapatnak – mindhárom gólban tevékeny szerepet játszott. Mindazonáltal nem most fedezte őt fel a nagyvilág: már a Manchester City tagja, noha a mostani fél évet még kölcsönjátékosként régi klubjában, a Palmeirasban tölti.

Tite, a nyáron a csapat élére került új szövetségi kapitány – érdemes róla tudni, hogy hajdanán Luiz Felipe Scolari volt a testnevelő tanára a középiskolában – összesen hét olim­piai bajnokot hívott a keretébe. Közülük Neymar és Gábriel Jesús most főszerepet játszott a győzelemben, de játszott Marquinhos és Renato Augusto is, míg Gabigol, Weverton, Rodrigo Caio a kispadon ült. A három tapasztalt védőn kívül fiatal csapattal játszottak a brazilok (Alisson Becker – Dani Alves, Miranda, Marquinhos, Marcelo – Casemiro – Willian, Paulinho, Renato Augusto, Neymar – Gábriel Jesús, csereként beállt Coutinho), olyan korábbi alapemberek hiányoztak ezúttal, mint Luiz Gustavo, Thiago Silva, Douglas Costa vagy a Kínába szerződött Hulk. Amúgy a Távol-Keletről is be lehet kerülni a csapatba, Paulinho például a kantoni Guangzhou Evergrande játékosa, éppen Scolari a klubedzője. Pekingi egyesület, a Beijing Guoan futballistája Renato Augusto.

Az argentinok nagy rangadót játszottak az uruguayiakkal, a visszatérő Lionel Messi lőtte az egyetlen gólt. A 114. válogatottmérkőzésén az ötvenhatodik gólját érte az Albicéleste mezében. „Semmi mást nem akartam jobban, mint hogy az elmúlt, zavaros időszak után győzelemre vezessem az argentin válogatottat” – mondta. Fontos győzelem volt ez, a csapata vezeti a dél-amerikai zóna tízcsapatos csoportját. (A körmérkőzés után az első négy automatikusan kijut az oroszországi világbajnokságra, az ötödik helyezettnek pótvizsga-lehetőség jut az óceániai zóna legjobbja, vélhetően Új-Zéland ellen.) Az argentinok a második félidő egy részét emberhátrányban játszották, Paolo Dybala kiállítása miatt. Ágyéksérülés miatt viszont kérdéses Messi játéka kedden Vene­zuela ellen.

A forduló nagy vesztese a legutóbbi két kontinensbajnokságot, a 2015-ös és a 2016-os Copa Américát is megnyerő chilei válogatott, amely 2–1-re kikapott Asunciónban a paragua­yiaktól. Az argentin, de korábban spanyol színekben vb-szereplő Juan Antonio Pizzi által irányított chi­leiek közül hiányzott az első számú kapus, Claudio Bravo, de játszott Alexis Sánchez, Eduardo Vargas és a gólt is szerző Arturo Vidal.


Dél-amerikai zóna, 7. forduló. Argentína–Uruguay 1-0, Ecuador–Brazília 0-3, Paraguay–Chile 1-2, Kolumbia–Venezuela 2-0, Bolívia–Peru 2-0.

Az állás: 1. Argentína 14 pont, 2. Uruguay 13, 3. Kolumbia 13, 4. Ecuador 13, 5. Brazília 12, 6. Paraguay 12, 7. Chile 10, 8. Bolívia 6, 9. Peru 4, 10. Venezuela 1. (Következő forduló, szeptember 6.: Uruguay–Paraguay, Venezuela–Argentína, Chile–Bolívia, Brazília–Kolumbia, Peru–Ecuador.)