Sport

Fontos győzelmet aratott a Szeged

Mol-Pick Szeged - Dunkerque 23-21

A továbbjutás szempontjából fontos mérkőzésen a Szeged két góllal legyőzte a Dunkerque csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, ezzel a csoportkör félidejében az előkelő második helyen áll.

Az első percekben még felváltva estek a gólok, 2-3 után azonban feljavult a szegediek védelme, és 6-3-nál már a Nagy Kornéllal felálló franciák kértek időt. Eredményesebbé is vált a játékuk, az addig remeklő Källmant és Baloghot sikerült semlegesíteniük, így 7-3-ról feljöttek 8-7-re. Ekkor a Tisza-partiak próbálták rendezni soraikat, Ilyés vette vállára a csapatot, majd állandósult a különbség.

A Dunkerque emberhátrányánál Balogh góljaival indult a második játékrész, ezzel rövid időre levegőhöz jutott a Szeged, amikor pedig kisebb hullámvölgy után Källman is magára talált, megint időt kért a Dunkerque (40. perc: 17-14). Butto tartotta a lelket a vendégekben, aztán Nagy találatával a 44. percben egyenlő lett (18-18) az állás.

Kisvártatva a Dunkerque fordított is, így időt kellett kérnie a hazaiak edzőjének. Az 53. percben megint a Szeged vezetett (21-20). Erre a vendégek is időt kértek, ám Parrondónak köszönhetően mégis 23-20-as hátrányba kerültek.

A végjátékban Sierra fontos pillanatban büntetőt fogott, a mezőny legeredményesebbje, a kilencgólos Butto hibázott.

A két csapat jövő szombaton Dunkerque-ben ismét összecsap.

Férfi BL, 5. forduló,
D csoport: Mol-Pick Szeged - Dunkerque (francia) 23-21 (11-10)
A szegedi gólszerzők: Balogh 8, Källman 5, Mindegia 3, Parrondo 2, Bombac 1, Zubai 1, Ilyés 1, Ancsin 1, Vranjes 1