Sport

Felcsillant a remény az olimpia rendezésére

A NOB Agenda 2020 programja történelmi esélyt jelent a Budapest méretű városoknak

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke úgy véli, kétségtelenül nagyobbak az esélyek Közép-Európa, így Budapest számára is egy olimpiai pályázatot, illetve rendezést illetően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Agenda 2020 reformprogramjának megvalósulása esetén.

A NOB új koncepciója, amely a gazdaságos, megtérülő, olcsóbb és kisebb olimpiákat támogatja, "felcsillantja a reményt" – mondta az MÚSZ elnöke.

Gyárfás Tamás, kiemelve, "országpromócióra" szükség van, s ha ez tudatosan, az egyik legnagyobb sikerágazatra, a sportra összpontosul, akkor azon a szövetségek és a sportemberek csak nyerhetnek."Ha úgy épülhetnek sportlétesítmények, hogy emiatt más fontos területek nem sérülnek, az maga lenne a csoda, akkor nem szabad tétovázni" - jelentette ki a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnöke, hangsúlyozva, a NOB nem az a testület, amelyik kockáztatásra kényszerül, kiadványokkal és makettekkel nem lehet meggyőzni a döntéshozókat. Szerinte a stadionoknak, uszodáknak, meghatározó létesítményeknek fel kell épülniük, vagy legalább a "visszafordíthatatlan folyamatoknak" el kell kezdődniük, mert egy világváros - olimpiai rendezéstől függetlenül - nem létezhet nélkülük.

A MÚSZ elnöke azzal kapcsolatban, hogy az Agenda 2020 reformjai egész Kelet-Közép-Európának esélyt adnak, hangsúlyozta, őt csak Magyarország érdekli."Dönteni kell, vagy igen, vagy nem, a kérdés lebegtetése azonban nem visz előre" - mondta, jelezve, "ha kellően alátámasztható, hogy emiatt nem lesz majd kevesebb iskola vagy éppen kórház, akkor, a NOB új koncepciója ismeretében, most bele lehet vágni".Hangsúlyozta, nem fordulhat elő, hogy az ország egyik fele "sír, a másik meg nevet", mert szerinte ez közös játszma, s mindenkinek egy oldalon kell állnia. "Ha elsőre nem is, másodikra, harmadikra beérhet a következetes munka, a törekvés, de ha a pályázat belvillongással párosul, akkor értelmetlen az egésznek nekirugaszkodni" - mondta Gyárfás Tamás.

Előzőleg Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke beszélt arról, hogy a NOB Agenda 2020 programja történelmi esélyt jelent a Budapest méretű városoknak.A sportvezető a Nemzeti Sport vasárnapi számában megjelent interjúban forradalminak nevezte a változást, s kijelentette: ha a NOB december 9-én Monacóban sorra kerülő kongresszusán elfogadják az Agenda 2020 tervezetet, akkor az valós felkérést jelent a két-hárommilliós nagyvárosoknak arra, hogy gondolkodjanak el komolyan az olimpiai pályázatról.