A ma esti Portugália–Chile Konföderációs Kupa-elődöntő (20 óra, tv: M4) biztosan futballtörténelmi „elsőséget” hoz majd: felnőtt FIFA-tornán még egyik ország sem játszott döntőt. Egyikőjük továbbjutása sem lenne bombameglepetés.

A fenti mondat magába foglalja azt az értékítéletet, hogy a chilei válogatott tudásban felveszi a versenyt a portugálokkal. Mi még tovább megyünk: ez a futballtörténelem legsikeresebb chilei generációja – pedig akadtak már remek elődök. A dél-amerikai labdarúgásról értekezve alig létezik olyan, aki megkérdőjelezné a brazilok és az argentinok elsőbbségét, mi több, a többség beírja a lista harmadik helyére az uruguayi Celestét. Ám az utóbbi évek a chilei csapaté Dél-Amerikában, gondoljunk csak arra, hogy a legutóbbi, 2015-ös hivatalos Copa Américát és a tavalyi, az Egyesült Államokban rendezett, úgynevezett centenáriumi tornát, egyaránt a Vörösnek (La Roja) becézett alakulat nyerte meg.
Chilében a mostani generációhoz csak egyet tartanak méltónak: azt, amelyik a harmadik helyével minden idők eddigi legjobb világbajnoki szereplését produkálta az 1962-es, hazai rendezésű Mundialon. A csapat első számú csillaga, Leonel Sánchez – a legjobban bokszoló futballsztár – hat meccsen négy gólt szerzett, nem akadt olyan játékos a tornán, aki ezt túlszárnyalta volna. A jobbhátvéd, Luis Eyzaguirre a következő évben Puskás Ferenc oldalán játszott a világválogatott londoni gálameccsén. Bármekkora sztárok is voltak – nemcsak ők ketten, hanem Toro, Fouilloux, Landa, hogy még néhányukat említsünk– , soha nem tudtak annyi pénzt keresni a futballal, hogy gazdagok legyenek. Eyzaguirre a visszavonulása után, harmincegy évesen Angliába költözött, ahol éveken át bányászként dolgozott. A mostani aranygeneráció előtt a hetvenes évek kiemelkedő csillagát, Elias Figueroát tartották minden idők legjobb chilei játékosának. Kár, hogy otthon nem voltak igazi társai… Mindenesetre a képességeiről sokat elárul, hogy a venezuelai El Mundo szavazásán így festett a hetvenes évek közepén Dél-Amerika legjobb játékosainak névsora: 1973: Pelé, 1974, 1975 és 1976: Figueroa, 1977: Zico… A chilei védőt az ezredfordulón megválasztották a 20. század legjobb légiósának Uruguayban és Brazíliában is. Elias Figueroa hírnevét, legendáját még a kilencvenes évek olyan szupersztárjai sem homályosították el, mint Ivan Zamorano és Marcelo Salas.
Az új generáció ászai a Leonel Sánchez–Eyzaguirre–Figueroa–Zamorano–Salas vonulat méltó folytatói. 2004 és 2007 között tehetséges ifjak sora mutatkozott be a válogatottban. A chilei válogatott örökranglistáján az első tíz helyen a jelen csillagai állnak – és Leonel Sánchez. Olyan sztárok, mint Alexis Sánchez, Claudio Bravo, Arturo Vidal, Gary Medel, Gonzalo Jara, Jean Beausejour, Mauricio Isla, Eduardo Vargas és Jorge Valdívia. Többségük európai élklubokban játszik, Sánchezt és Vidalt a legszűkebb elitben jegyzik. A csapat az elmúlt egy évben a FIFA-ranglista harmadik vagy negyedik helyén büszkélkedett.



