Sport

Ezen a napon mindig négyig jutunk

Labdarúgás. Bernd Storck válogatottja három ponttal zárta 2016-os tétmérkőzéseinek sorát az andorraiak elleni vb-selejtezőn

A magyar labdarúgó-válogatott sima, 4-0-ás győzelmet aratott az andor­raiak elleni világbajnoki selejtezőn a Groupama Arénában.

Gyurcsó Ádám 20161114
Gyurcsó Ádám a rigai találkozó után ismét gólt szerzett. Ez volt a harmadik magyar találat (Fotó: Varga Imre)

Bernd Storck óvatosságra intett a mérkőzés előtt, de ez legfeljebb a futball kiszámíthatatlanságának, illetve az ellenfél kötelező tiszteletének szólt. A két válogatott között százhetvennyolc hely van a FIFA-világranglistán, nincsen azonos súlycsoportban. Mindazonáltal az andorraiak, akik 2004 óta nem szereztek tétmérkőzésen idegenben pontot, nagyon lelkesen kezdtek, oda-oda tűztek a magyaroknak. Kleinheisler László kapta fel leginkább a vizet, s sárga lapjával kizárta magát a már­ciusi, a portugálok elleni selejtezőről.

A magyar csapat az első játékrész feléig nem jutott helyzetbe (Bese Barnabás betörése volt a legígéretesebb), majd Szalai Ádám a kapus kezébe lőtte a labdát, aztán (miközben a centert alighanem szabálytalanul állították meg a vendégek a tizenhatoson belül) Korhut Mihály alig lőtt a bal sarok mellé. A harmincnegyedik percben megtört a jég, Dzsudzsák Balázs – aki a válogatottsági számait tekintve megelőzte Puskás Ferencet és beérte Grosics Gyulát – beadása után Gomes kapus röviden és középre ütötte ki a labdát, Gera Zoltán pedig közelről megszerezte pályafutása huszonhatodik válogatottbeli gólját. Ő lett az első magyar, aki két meccsen is gólt szerzett az andorraiak ellen, mivel a 2012-es kinti összecsapáson is eredményes volt. A gól után még egyértelműbb fölénybe került a magyar csapat, és a szünet előtt növelte az előnyét: Dzsudzsák újabb jó labdát lőtt be jobbról, Szalai ugyan nem érte el, de az előrehúzódó Lang Ádám öt lépésről a védők közé ugorva a jobb alsó sarokba pörgetett, 2-0.

Gyakorlatilag az első félidőben eldőlt a mérkőzés – a futballban, ilyen tudáskülönbségnél is elképzelhető, hogy valaki talál egy gólt, de az, hogy kettőt, kizárható, így a folytatásban csak az volt a kérdés, milyen különbséggel nyer a magyar csapat. Folytatja-e november 13. „hagyományát”, hiszen a korábbi két, ezen a napon játszott mérkőzésén is négy gólt szerzett a válogatott. A második negyvenöt perc hasonló képet mutatott, mint az első, legalábbis abból a szempontból, hogy nehezen született meg az újabb magyar gól (Gyurcsó Ádám értékesítette Gera Zoltán átadását), amelyhez még egyet hozzátett Szalai Ádám az utolsó pillanatokban, közelről sarokkal a kapuba küldve Stieber Zoltán labdáját.

A magyar válogatott fölényesen megnyerte a negyedik mérkőzését a 2018-as vb-selejtezősorozatban, tavaly november 15., a norvégok elleni 2–1 óta most először nyert itthon tétmérkőzést. De azt is látni kell: a mostani szériában ez volt a legkönnyebb meccse, és ezzel nem került jobb helyzetbe a kvalifikációs sorozatban.


Európai B csoport:

Magyarország-Andorra 4-0 (2-0), Groupama Aréna, 20 ezer néző, jv.: Hrisztosz Nikolaidesz (ciprusi), gólszerzők: Gera (34.), Lang (43.), Gyurcsó (73.), Szalai (89.). Magyarország: Gulácsi - Bese, Lang, Guzmics, Korhut - Nagy - Dzsudzsák, Kleinheisler (Stieber, 74.), Gera (Böde, 84.), Gyurcsó (Németh, 81.) - Szalai. Andorra: Gomes - Ch. Rubio, E. Garcia, Vales, Llovera, San Nicolás - Rodríguez (Moreira, 83.), Pujol (Sánchez, 87.), Vieira, C. Martínez (A. Martinez, 67.) - Aláez

További eredmény: Svájc–Feröer-szigetek 2-0. A Portugália–Lettország mérkőzés lapzárta után ért véget. A csoport állása: 1. Svájc 12 pont, 2. Magyarország 7, 3. Portugália 6 (3 mérk.), 4. Feröer-szigetek 4, 5. Lettország 3 (3), 6. Andorra 0