Sport

Elutasították a Ferencváros óvását

A zöld-fehérek így a KEK-ben folytatja a kupaszereplést

Elutasította az FTC-Rail Cargo Hungaria vasárnapi Lipcse elleni mérkőzés után benyújtott óvását az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) így a csapat nem a BL-ben, hanem a KEK-ben folytathatja szereplését. A hétvégi Bajnokok Ligája selejtezőben a hazaiak időn túl szerezték meg az egyenlítő gólt.  

A zöld-fehérek azért fordultak az EHF-hez, mert a Lipcse elleni vasárnapi Bajnokok Ligája-selejtezőben megítélésük szerint a hazai környezetben szereplő német együttes időn túl dobta azt a gólt, amellyel kicsikarta a számára végül győzelmet hozó büntetőpárbajt.

Bognár László, a ferencvárosi szakosztályt működtető kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek még hétfőn azt mondta: sok vitatott eset történt a hajrában. Először is a szerb bírópáros a játékidő letelte után időn túli szabaddobást ítélt a lipcseieknek, majd az ellenőr jelezte, két másodperc még hátravan a találkozóból. Ezt követően pedig akkor szólalt meg a meccs végét jelző duda, amikor a labda még csak útban volt az FTC kapuja felé, vagyis az egyenlítő gól időn túl esett, és nem kellett volna megtartani a hétméteres párharcot.

A Ferencváros így a KEK-ben folytatja majd, a harmadik fordulóban a szerb Jagodina lesz az ellenfele.