Sport

Duchatelet a Focisegély legbőkezűbb támogatója

Labdarúgás. Kétszer annyi pénzt fizetett ki szurkolói magatartása miatt büntetésként az első négy fordulóban az Újpest, mint a többi tizenegy élvonalbeli csapat összesen

A magyar jog egyik alapelve szerint a büntetés egyik célja a prevenció. A magyar futballélet, illetve az Újpest vezetőinek és szurkolóinak finoman szólva nem harmonikus kapcsolata azonban lehetetlenné teszi ennek érvényesülését. Nézzünk két alaptételt.

Az egyik, hogy az NB I. eddigi négy fordulójában az MLSZ fegyelmi bizottsága a legtöbbször a lila-fehér klubot büntette. Az első forduló után (Paks–Újpest 2-2) a szurkolók rasszista és szexista megnyilvánulásai miatt ötszázezer forintot és felfüggesztett sta­dionbezárást szabott ki, az UEFA kötelező erejű rendelkezéseit betartva. A második kör után, a Szusza Ferenc Stadionban rendezett derbit (Újpest–Ferencváros 2-2) követően hatszázezer forint büntetést rótt ki, majd életbe léptette a korábban felfüggesztett, egy mérkőzésre szóló stadionbezárást. Természetesen ennek is van financiális vonzata: kétezer szurkolóval és átlagosan ezerforintos jegyárral számolva kétmillió forint. A lila-fehér klub a harmadik forduló után, pirotechnikai eszközök alkalmazásáért, az ellenfél szidalmazásáért, rasszista megnyilvánulásokért újra hatszázezer forintos büntetést kapott. A negyedik forduló utáni fegyelmi bizottsági ülés volt az első az idényben, amelyen nem büntették az Újpestet – talán azzal összefüggésben, hogy a Vasas elleni, zárt kapus mérkőzésen nem voltak szurkolók.

Az Újpest – nem számolva a zárt kapus büntetés miatt elmaradt bevételét – az első négy fordulóban egymillió-hétszázezer forintos büntetést kapott, lényegesen többet, mint bármelyik más klub. (A többiek közül négy csapatot büntettek pénzfizetésre: a DVSC, a Diósgyőr és a Bp. Honvéd egyaránt 200 000, a Ferencváros 150 000 forintot volt kénytelen befizetni, vagyis kiszámítható, az Újpest eddig több mint kétszer annyit fizetett, mint a további tizenegy élvonalbeli klub összesen!)

Az MLSZ valójában az UEFA előírásait tartja be, s még azt is hozzátehetjük, hogy esetenként a kiszabható felső határnál enyhébb pénzbüntetéssel szankcionált egyébként a „civil életben” köztörvényes bűncselekménynek minősülő cselekedeteket. És nem a saját hasznát növeli vele, hiszen ismert, hogy a fegyelmi bizottság által kiszabott pénzbüntetésekből befolyt összeg teljes egészében az MLSZ által létrehozott Focisegély Alapítványhoz kerül. Az alapítvány a hazai labdarúgás – szociá­lis, egészségügyi vagy egyéb okok miatt – segítségre szoruló és arra érdemes személyeit (elsősorban egykori labdarúgókat) támogatja.

A történetben ellenben akad egy nem is kis csavar. A büntetést az Újpest FC, a klub fizeti ki. Roderick Duchatelet, a belga klubtulajdonos a Focisegély Alapítvány legbőkezűbb támogatója. A vezetőség „hadban áll” a szurkolókkal, sőt, a szankcionált verbális cselekmények jelentős részének sértettje volt. Ennél különlegesebb helyzet kevés van: valaki megsérti a szabályokat, s akit sérteget, az kénytelen fizetni a büntetést.

Felvetődik a kérdés: miért nem lép fel a klub a rendbontókkal szemben, miért nem próbálja beazonosítani a hangadókat, majd miért nem él a kitiltás eszközével? A mostani helyzet senkinek sem jó, s a legtöbbet a csapat veszíti vele.