Sport

Djokovic esélyt sem adott Nadalnak

Három játszmában nyert a világelső

A világelső Novak Djokovic lehengerlő játékkal, három játszmában nyert a címvédő, kilencszeres győztes Rafael Nadal ellen a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyes küzdelmeinek szerdai negyeddöntőjében.

Djokovic magabiztos játékkal kezdett, könnyedén lépett el 4:0-ra, Nadal azonban ezt követően új erőre kapott, és elképesztő erőfeszítések árán egyenlített. Ezután újra a szerb játékos vette át az irányítást, a mallorcai riválisa főként csak védekezett. Djokovic végül a hatodik játszmalabdáját értékesítve 67 perc alatt nyerte az első szettet.
A második játszmában is Djokovic volt fölényben, s viszonylag könnyedén került kétszettes előnybe. Nadal pályafutása 95. Roland Garros-mérkőzésén először került 2-0-ás hátrányba. 
A harmadik felvonásra Nadal megtört, egyre többet hibázott, ezt pedig Djokovic simán kihasználta, s összességében könnyedén nyerte a mérkőzést.

A két sztár 44. alkalommal találkozott egymással, Nadal a vereséggel együtt 23-21-re vezet, azonban legutóbbi hét találkozásuk alkalmából hatszor már Djokovic volt a jobb. A Roland Garroson hetedszer kerültek szembe egymással, Djokovic első ízben diadalmaskodott.
Nadal mérlege így 93-2-re "romlott" a Roland Garroson. Az elmúlt öt évben nem vesztett mérkőzést, legutóbb, s mindezidáig egyetlen alkalommal a svéd Robin Söderlingtől kapott ki a 2009-es nyolcaddöntőben.