Sport
Délszláv csata a döntőbe jutásért
Tenisz. Serena Williams újabb lépést tett idei negyedik GS-győzelme felé
A tizenhétszeres Grand Slam-győztes Federer hét, az idei Roland Garros-bajnok Wawrinka pedig nyolc játékot veszített három játszmában. A döntőbe kerülésért a két svájci egymás ellen meccsel, és az eddig látottak alapján Federer az esélyes. Annál is inkább, mert az idei US Openen még nem veszített szettet. „Nagyszerű, hogy így játszom, ennyire jól megy még mindig – nyilatkozta Federer. – Az én koromban talán nem is normális, ahogy túljutottam az eddigi öt ellenfelemen az idei US Openen, még ha valamennyire számítottam is rá, hogy így lesz.”
Kettejük párharcában viszont már nem egyértelmű a korábbi világelső Federer fölénye. Legutóbb a Roland Garros negyeddöntőjében találkoztak, és akkor meglepetésre Wawrinka bizonyult jobbnak. A másik elődöntő szereplői már tizenhárom alkalommal mérkőztek egymással, és mindig Djokovic fogadhatta Cilic gratulációját. A horvát már az idén is kétszer kikapott szerb riválisától, ráadásul úgy, hogy szettet sem nyert ellene.
A nőknél Halep némi meglepetésre búcsúztatta a korábbi US Open döntős Azarenkát és az olasz Pennettával találkozik a döntőbe jutásért. A másik ágon az idei négy nagy torna megnyerésére törő Serena Wiliams a szintén olasz Vincivel mérkőzik, aki a nyolc között Babos Tímea páros partnerét, a combsérüléssel küszködő francia Kristina Mladenovicot búcsúztatta. Vinci először jutott be a négy közé Grand Slam-tornán. A világelső amerikai lány az eddig lejátszott hét mérkőzésükből mindet megnyerte, és a fogadóirodáknál most is nagyon alacsony odsszal adják a győzelmét.
