Sport

Csarnokot építenek Csepelen

Birkózás. Milliós vigaszdíjat kapott Lőrincz Viktor

A szombathelyi U23-as Európa-bajnokságon, illetve az azt megelőző kötöttfogású Magyar Nagydíjon érmes versenyzőket jutalmazta csütörtökön a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ).

Németh Szilárd, az MBSZ elnöke a szövetség sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a sportág hazai képviselői ismét bizonyítottak, hiszen a korosztályos kontinensviadalon két arany-, egy ezüst- és két bronzérmet, míg a hagyományos kötöttfogású nemzetközi versenyen négy arany- és két bronzérmet nyertek.

A szövetség elnöke bejelentette, az utánpótlást nevelő akadémiai rendszer leendő csepeli központjára a kormány 2,4 milliárd forintot biztosít, a helyi önkormányzat pedig a területet, amelyen új csarnok, valamint kollégium is épül majd. Hozzátette, a közbeszerezési pályázatot hamarosan kiírják a létesítményre. Fontos célként említette azt is, hogy a nemzetközi szövetség vezető testületében újra legyen magyar tag, s az elnök szerint erre 2018-ban lesz esély. A jövő októberi felnőtt-világbajnokság után szeretné az MBSZ megrendezni 2019-ben a junior-világbajnokságot Tatabányán.

A sajtótájékoztatón Németh Szilárd azt is elmondta, hogy ezen a héten az MBSZ átutalta a riói olimpia bronzmérkőzésen méltatlan bírói ténykedés miatt vesztes Lőrincz Viktornak azt a tízmillió forintot, amely az olimpiai harmadik és ötödik helyezettek jutalmai közötti különbség. A szövetség bronzérmesnek tekinti a ceglédi sportolót, így saját forrásból kipótolja neki a jutalom összegét.