Sport
Csányi Sándor újrajelölteti magát MLSZ-elnökként
Öt év alatt megduplázódott a regisztrált játékosok száma, 680 pályát újított fel az MLSZ és közel 500 újat adott át
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete és 13 magyar NB I-es klub csapatkapitánya levelet írt a Magyar Labdarúgó Szövetségnek csütörtökön a hazai focitól egyre inkább elforduló fanatikusok miatt. Azt kérik, enyhítsék a drukkerek biztonsági ellenőrzését, és könnyítsék meg a stadionba bejutást. A labdarúgó-szövetség szerint egyetlen konkrétum sem szerepel a javaslatban, így nincs miről beszélni.
Jó úton járunk, nagyszerű folyamatokat indítottunk el, ezeket jó lenne folytatni, szeretném látni a munka végeredményét, és amikor hazai és külföldi kollégáim bíztatására vállaltam, hogy az UEFA tisztújításán jelöljenek a végrehajtó bizottságba, azzal tulajdonképpen már kimondtam, hogy folytatom, ha az MLSZ küldöttgyűlésén a labdarúgó társadalom képviselői is úgy gondolják" - nyilatkozta a FourFourTwo magazinnak adott terjedelmes interjúban Csányi Sándor, aki hozzátette, hogy az elnökség tagjaiban lesz változás, mert ahogy fogalmazott, "a változó feladatokhoz az elnökség összetételének is igazodnia kell".
Az MLSZ első embere megjegyezte, feladata sokkal nehezebb, mint azt megválasztásakor gondolta, ugyanakkor úgy érzi, jelentős lépéseket tettek a sportág fejlődése érdekében. Kiemelte, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 2012-ben sikeresen megrendezett budapesti kongresszusát, és a sikeres pályázatot a 2020-as Európa-bajnokság négy mérkőzésére.
Az interjúban Csányi Sándor az öt évvel ezelőtti célkitűzések megvalósításával kapcsolatban elmondta, egy szakértő cég részletesen értékelte az MLSZ programját, a tizenhárom stratégiai célkitűzésből egynél, az NB I nézőszámánál állapított meg visszalépést, továbbá két területen, az utánpótlás-nevelésben és a klubcsapatok eredményességében elmaradást. Az elnök megjegyezte, neki is éppen a nézőszám "fáj a legjobban". Hozzátette: rövidtávon nem tett jót a szurkolói kártya bevezetése, de "hosszú távon igenis a rend és a biztonság miatt nőhet nagy mértékben a meccsek látogatottsága". Megjegyezte, a közeljövőben több, hagyományosan sok szurkolót vonzó csapat - Diósgyőr vagy éppen Szombathely - stadionjának felújítása fejeződik be.

