Sport

Conte elmondta, mire nem fogadna

Labdarúgás. Hiába forog veszélyben a bukmékerek szerint az állása, a olasz Chelsea edzője csak nevet a feltételezéseken

Három vezető angol bukmékerirodánál nem lehet már fogadni Antonio Conte kirúgására. A bukik szerint ebben már nincsen kockázat.

David Luiz és Diego Costa 20161015
Két brazil születésű ász küzd a londoni kékekért: David Luiz (középen) és Diego Costa (Fotó: Reuters - Carl Recine)

A Chelsea José Mourinhóval megnyerte a 2014–2015-ös angol bajnokságot, de a következő idényben, miközben a portugálnak mennie kellett, hívei nagy csalódására csak a középmezőnyben végzett. Roman Abramovics, illetve a szakmai vezérkar a Juventus korábbi sikeredzőjében, az olasz válogatott éléről érkező Antonio Contéban látta a megoldást. A sikeredző kiválóan kezdett, az első három fordulóban százszázalékos teljesítménnyel parádézott csapata. Utána ellenben egy döntetlen után kétszer is kikapott, s már elindultak a pletykák, amelyeket még a Hull City elleni idegenbeli győzelem sem állított meg.

A „kékek” ma a címvédő Leicester Cityt fogadják a Stamford Bridge-en, elegánsabb úgy reklámozni a meccset, hogy a legutóbbi két idény bajnokai találkoznak, mint úgy, hogy a hetedik és a tizenkettedik csap össze. Conténak nagyon fontos lenne a győzelem a honfitárs, Claudio Ranieri csapata ellen – noha klubja szerint nem tét az állása. Az igaz, hogy Abramovics nemrégiben a Cobham edzőbázison járt, de nem azért, hogy Conte fejét vegye. Sőt, egyeztetett a téli erősítési tervekről, s felvázolta az azóta már bejelentett fényűző szerződés létrejöttét: az amerikai Nike sportszergyártó cég tizenöt év alatt 900 millió fontot fizet a londoniaknak. (A Chelsea kivásárolta magát az előző Adidas-szerződésből, miután rosszul érintette, hogy a német cég még a felét sem fizeti annak évente a kékeknek, amit a Manchester United kap.) Megerősítette azt is, hogy Conte a vezetőség teljes bizalmát élvezi.

Az olasz edző a bajnoki fordulót megelőző, szokásos pénteki sajtótájékoztatóján szó szerint kinevette a menesztéséről érdeklődőket. Azt mondta, fogalma sincs róla, hogy ki fogadna az ő kirúgására, de szerinte egyelőre erre egyetlen fontot sem szabad feltenni. Arról is beszélt, hogy semmivel sem nagyobb a nyomás rajta menedzserként Angliában, mint volt Olaszországban, hozzászokott, hogy mindig győzelmet várnak a csapatától.

Antonio Conte lassan két hónapja irányítja tétmérkőzéseken is a Chelsea-t, s nehéz lenne ráfogni, hogy nem az állandóságra törekszik. A két fontos új szerzemény, N’Golo Kanté és az augusztus végén visszatért David Luiz mellett azokra épít elsősorban, akik már az előző idényben, sőt idényekben is a kékeket szolgálták. A Premier League-ben hét fordulón vannak túl a csapatok, a Chelsea keretében pedig tizenkét olyan futballista szerepel, aki ezek közül legalább hatban pályára lépett (Courtois, Cahill, Azpilicueta, Kanté, akik még egy percet sem mulasztottak, Diego Costa, aki tíz percet hiányzott, valamint Ivanovic, Hazard, Matic, Óscar, Willian, illetve az állandó cserék, Pedro és Moses).

Conte ragaszkodása az alapcsapathoz nem azt jelenti, hogy nem látna szívesen új játékosokat a télen a csapatában. Abramovics tárgyalt is vele a jövőről, s ez még magabiztosabbá tette. Egyet azonban neki is tudnia kell: 2004 nyara óta mindössze háromszor fejezhette be egy edző a Chelsea élén a szezont, ha nem nyert bajnoki címet. Ám ebből kettő (egyszer Mourinho, egyszer pedig Ancelotti) legalább az előző szezonban nyert. Abramovics nem türelmes.