Sport
Coe-t támogatja a Magyar Atlétikai Szövetség
A nemzetközi szövetség két hét múlva választ elnököt

Hozzátette, fontosnak tartják, hogy Szergej Bubka folytatni tudja alelnöki tevékenységét, amelyet az elmúlt nyolc évben végzett. "Arról is tudunk, hogy a két úriember jól fog tudni együtt dolgozni" - fogalmazott Gyulai, aki kérdésre reagálva azt mondta, a legfrissebb doppingbotránnyal kapcsolatos teendő csak az egyik feladata lesz az új elnöknek.
Akár negyven országot is értinhet a doppingbortány
A magyar sportvezető még hétfőn jelezte, hogy éppen Pitestiben volt - a Balkán Játékokhoz kapcsolódva vett részt egy ülésen, mások mellett Coe társaságában -, és a televízióban nézték az ARD riportműsorát, amely súlyos és tömeges visszaéléseket emlegetett egy meg nem nevezett forrásból származó excel-táblázatokra és titokban készült videó- és mobiltelefon-felvételekre alapozva.
Az ARD és a sztorival szintén vasárnap előrukkoló The Sunday Times című brit lap a riportját közép- és hosszútávfutók 2001 és 2012 között levett mintáinak eredményeire alapozta szakértők segítségével. A két médium jelezte, több mint ötezer atléta tizenkétezernél is több teszteredményét kapták meg, és amint azt szakértőik elmondták, ezek közül több mint nyolcszáz versenyzőnek volt legalább egy abnormális értéket mutató eredménye. Ebben az időszakban kiemelt versenyen száznegyvenhat érmet, köztük ötvenöt aranyat nyertek olyanok, akik gyanúra okot adó mintát szolgáltattak.
Erre reagálva kedden azt mondta, egyelőre nem lehet tudni, pontosan hány ország sportolóiról van szó, de szerinte húsz, harminc, vagy akár negyven ország is érintett lehet.
Nincs magyar sportoló a listán
"Nyugodtan mondom, hogy magyar sportoló ezen a listán nem szerepelhet. Olyan sportoló, akinél regisztráltak bármiféle olyan értéket, ami nem megmagyarázható és ez 2008 után történt volna, nyugodt szívvel állítom, hogy ilyen nincs" - szögezte le.
Arra a felvetésre, hogy az új elnök elsődleges feladata a sportág megtisztítása lesz-e, úgy reagált: az egyik feladata lesz az, hogy válaszoljon ezekre a felvetésekre, vádakra, és járjon utána, pontosan mi történt.
"Addig, amíg senki nem igazolta, hogy ezekben az excel-táblákban valós eredmények vannak, valós vérmintavételeknek vagy vizeletmintáknak az eredményei, addig nem beszélhetünk a sportág megtisztításáról. Sajnos jó eséllyel erről beszélünk, ennek ellenére menjünk lépésenként. Válasszuk meg Lord Sebastian Coe-t augusztus 19-én, és utána ő rakjon rendet, mert szerintem arra szükség van" - tette hozzá.
Gyulai az MTI-nek elmondta, hogy Coe azt tervezi: az olimpiai jogdíjakból egy alapot hoz létre és abból minden tagszövetség - függetlenül a méretétől - évi huszonötezer dolláros támogatásra számíthatna.
"Ez kifejezetten komoly segítség lenne, mert tervezhetővé válna a költségvetés, és a biztos forrásból hosszú távú programokat lehetne megvalósítani" - fogalmazott.
