Sport
Chris Froome előbb lazított, majd pezsgőzött Párizsban
Kerékpár. Valószínűleg részeg lehetett az a sofőr, aki kocsijával vasárnap nekihajtott a Concorde térnél felállított kordonnak

A vezető az autójával elmenekült a rendőrök elől, azóta is keresik. Az incidensben senki nem sérült meg, a versenyzők csak késő délután értek oda.
Egy rendőrtiszt a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy a valószínűleg ittas autós akciója - korábban már egy parkoló gépkocsit is megrongált - nem a verseny ellen irányult, az nem volt terrorista cselekmény, igazoltatni akarták, de „egyszerűen csak nem engedelmeskedett a rendőrségnek, ami nap mint nap előfordul”.
Ami magát a versenyt illeti, a brit Chris Froome a szombati 20. szakaszon megőrizte az éllovasnak járó sárga trikót, így a végső siker kapujába került. A vasárnap záruló viadal utolsó előtti etapját a francia Thibaut Pinot nyerte. Az összetett második helyén álló kolumbiai Nairo Quintana ugyan a szombati, utolsó alpesi szakaszon mindent megpróbált, hogy befogja a harmincéves Froome-ot, a verseny 2013-as győztesét, aki azonban segítője, Richie Porte hathatós támogatásával megőrizte vezető pozícióját.
A 2013 után másodszor diadalmaskodó brit kerekes a vasárnapi zárás előtt 1,12 perccel vezetett közvetlen üldözője, a két éve mögötte ugyanúgy második kolumbiai Nairo Quintana előtt, így gyakorlatilag csak arra kellett ügyelnie, hogy ne bukjon és a mezőnnyel érjen célba.
A 21. szakaszon a versenyzők Sevres-ből szitáló esőben tekertek Párizsba, ahol a belvárosban - a Tuilériák kertje körül és a Champs-Elysées-n - köröztek. A 109,5 kilométeres etap végén sprintbefutóban dőlt el a sorrend: végül a német Andre Greipel volt a leggyorsabb. Fromme gondosan került minden kockázatot, lazán, minden erőlködés nélkül hajtott, de még így is a mezőny első felében ért célba. Mindez azt jelentette, hogy 2013 után ismét ő lett a legrangosabb kerékpárverseny győztese.
A 102. Tour de France kategóriagyőztesei:
Összetett (sárga trikó): Christopher Froome (brit, Sky). Pontverseny (zöld trikó): Peter Sagan (szlovák, Tinkoff-Saxo). Hegyi pontverseny (pöttyös trikó): Froome. Legjobb fiatal (fehér trikó): Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar). Legharcosabb/legaktívabb versenyző: Romain Bardet (francia, AG2R).
Csapatverseny: Movistar (spanyol).
