Sport
Bonucci szerint nem ők a favoritok
Labdarúgás. Folyatódik a küzdelem a világbajnoki részvételért Európában is – Olasz–spanyol csoportrangadó lesz Torinóban

Még négy hónap sem telt azóta, hogy az olasz és a spanyol válogatott egy sokáig emlékezetes nyolcaddöntőben találkozott a franciaországi Európa-bajnokságon. A kontinensbajnokságok modern kori történetében kétségtelen a Furia Rojának becézett alakulat volt a sikeresebb, 2008-ban egyszer, 2012-ben kétszer is játszott, s e három találkozón veretlen maradt a Squadra Azzurra ellen. De az első két meccs döntetlenre végződött (Bécsben tizenegyespárbajban továbbjutottak a spanyolok), s csak a kijevi Eb-döntő alakult simán. Körülbelül annyira simán, mint amennyire az olaszok győztek idén 2–0-ra június 27-én Saint-Denis-ben.
Már azóta is rengeteg minden történt, hogy mást ki se emeljünk, mind a két csapatot új szövetségi kapitány irányítja. Az Antonio Conte helyére került Giampiero Ventura azt hangsúlyozza a találkozó előtt, hogy ez a mérkőzés fontos, de nem sorsdöntő a csapata számára. Azon a véleményen van, hogy a csoport legerősebb tagjával játszanak majd, az pedig tény, hogy egy olyan alakulat ellen, amelyik 23 éve nem veszített világbajnoki selejtezőt. A jelek szerint véleményével nincs egyedül a covercianói táborban, ugyanis Leonardo Bonucci, a Juve rutinos védője is azt hangoztatta, hogy ezúttal, bár otthon, Torinóban játszanak, nem ők a favoritok. (Mit mondanának, ha kikaptak volna a spanyoloktól az Eb-n?)
A kapitány Kínából visszahívta ugyan a nyáron a második olasz gólt szerző Graziano Pellét, de lehet, hogy a rutinos csatár nem kezd majd. Ventura fontolgatja, hogy az Immobile, Belotti kettőssel támadjon, mindketten jó formában vannak. Belotti, aki ráadásul az előző szezonban a Torinóban a mostani kapitány játékosa volt, az első öt meccsén öt gólt szerzett a 2016–2017-es bajnoki idényben.
A spanyoloknál is új a kapitány, Julen Lopetegui került Vicente del Bosque helyére. Az első tétmérkőzése nem volt igazán mérvadó, de tény: 8–0-ra nyert a csapata Liechtenstein ellen. Komolyabb fegyvertény, hogy szeptember első napján barátságos mérkőzésen megverte a belgákat is. Lopetegui két olyan játékost hívott be, akik olasz egyesület, az SSC Napoli tagjai: Pepe Reinát és José Callejónt. Ugyancsak kerettag Álvaro Morata, aki az előző idényt a Juventusban töltötte. Thiago, a Bayern München középpályása egyenesen Olaszországban született – de nem élt ott túl sokat, még másfél éves sem volt, amikor édesapja, Mazinho, a világbajnok brazil hátvéd hazaszerződött a Palmeirashoz.
Albániában fogadja Koszovó Horvátországot
Az UEFA legújabb tagországa, Koszovó története első hazai tétmérkőzését játssza csütörtökön – valójában idegenben. A horvát válogatottat albán földön, Shkodrában fogadja. A magyarázat nem politikai természetű, egyszerűen egyelőre nincsen az UEFA igényeinek megfelelő stadion Koszovóban. Az ottani szövetség pedig, logikusan, az albániai albérlet mellett döntött.
A hét európai vb-selejtezői
Csütörtök. D csoport: Írország–Grúzia, Ausztria–Wales (TV: Sport2), Moldova–Szerbia. G csoport: Olaszország–Spanyolország (TV: Sport1), Macedónia–Izrael, Liechtenstein–Albánia. I csoport: Koszovó–Horvátország, Izland–Finnország, Törökország–Ukrajna.
Péntek. A csoport: Hollandia–Fehéroroszország, Franciaország–Bulgária (TV: Sport1), Luxemburg–Svédország. B csoport: Magyarország–Svájc (TV: M4), Portugália–Andorra (TV: Sport1), Lettország–Feröer-szigetek. H csoport: Belgium–Bosznia-Hercegovina, Görögország–Ciprus, Észtország–Gibraltár.
Szombat. C csoport: Azerbajdzsán-Norvégia, Észak-Írország–San Marino, Németország-Csehország (TV: Sport1). E csoport: Örményország–Románia (TV: Sport2, 18.00), Montenegró–Kazahsztán, Lengyelország–Dánia (TV: Sport2). F csoport: Anglia–Málta (TV: Sport1, 18.00), Szlovénia–Szlovákia, Skócia–Litvánia.
Vasárnap. D csoport: Wales–Grúzia, Szerbia–Ausztria, Moldova–Írország. G csoport: Izrael–Liechtenstein, Albánia–Spanyolország (TV: Sport1), Macedónia–Olaszország (TV: Sport2). I csoport: Finnország–Horvátország (TV: Sport2, 18.00), Ukrajna–Koszovó, Izland–Törökország. (A tv-mérkőzések, ahol nem jelöltük, 20.45-kor kezdődnek.)
