Sport

Bojkottálják a Fradi-Újpest rangadót az ultrák

A szurkolói kártyák bevezetése ellen tiltakoznak

Vasárnap rendezik a 215-ik Újpest-Ferencváros derbit, de a zöld-fehérek szervezett szurkolói csoportjai már bejelentették, hogy távol maradnak a meccstől.  

A vendég szektorból hiányoznak majd a Ferencváros szervezett szurkolói csoportjai, amelyek a mérkőzés idejére a Groupama Aréna előtti területre, a Sas-szobor köré demonstrációt és közös meccsnézést hirdettek meg. A magukat a stadionon kívülre szorultakként aposztrofált csoportok - amelyek nem értenek egyet a vénaszkenneres regisztrációval, illetve általában a klubkártyarendszerrel - akciójukkal azt szeretnék a futballvezetők tudomására hozni, hogy "szurkolók nélkül mit sem ér az egész körítés".

A két csapat a 215. egymás elleni bajnoki összecsapására készül, az örökmérleg szerint eddig 97 FTC-győzelem és 57 döntetlen mellett 60 újpesti siker született. Az előző szezonban a párharc mindkét felvonását a zöld-fehérek nyerték, ősszel több mint 22 ezer néző előtt a Puskás Ferenc Stadionban (3-1), majd a tavaszi visszavágón, a Szusza Ferenc Stadionban (1-2) is begyűjtötték a három pontot.