Sport

Az elődöntőbe juthat Madarász és Pergel

Asztalitenisz

Ahogy közeledtek az éremcsaták, úgy estek ki a magyar játékosok a budapesti Európa-bajnokságon, amelyen ma már csak három versenyzőnknek szurkolhatunk a Tüskecsarnokban.

A párosok nyolcaddöntőjében egyedül a Madarász Dóra, Pergel Szandra kettős nyert, s a luxemburgi Sarah De Nutte, Ni Xia Lian páros lesz az ellenfele az elődöntőbe jutásért, egyben az éremért. A Póta Georgina, Matilda Ekholm és a Szudi Ádám, Lakatos Tamás páros búcsúzott.

A női egyesben egyedül Póta Georgina jutott a nyolcaddöntőbe, Lovas Petra és Pergel Szandra kiesett a 32 között. Póta a román Irina Ciobanu ellen nyert 4-0-ra, a negyeddöntőbe jutásért a portugál–kínai Yu Fu ellen mérkőzik.

„Sokkal jobban játszottam, mint csütörtökön, magabiztosabb is voltam – nyilatkozta Póta az MTI-nek. – Párosban kiestünk, úgyhogy most már csak az egyesre kell koncentrálnom, persze jobban örültem volna, ha nem így történik.”