Az emlékezet mulandó. Ráadásul a magyar ember természete szerint a mának él, ritkán tekint hátra, ritkán tekint előre. Minek arra emlékezni, ami tegnap volt – gondolja.
Különben is: napjaink harcaiban edződik az ember. Hogy volt egyszer egy Borsody László? – kinek érdeke feltámasztani halottaiból? Kinek mond még valamit a neve? Csak az idősebbek tudják a vívósportban, hogy edző volt. Hány edző tűnt el egyik napról a másikra a sportágban? Borsody esetében azonban csoda történt: rejtett titkos fiókokból, régi újságlapokból és fotóalbumokból, sziszifuszi kutakodással, „életre kelt” a halott egy olyan albumban, amelynek nincsen párja a vívósportban! Persze, kellett hozzá egy ember, aki visszament a régmúltba, hogy Borsody Lászlótól vezesse le a mai napig tartó folyamatot. Mert Borsody László keze benne van Szüts János és Somos Béla mesterek kezében is. Előbbi – többek között – Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kovács Pál, Pézsa Tibor mestere volt, utóbbi Papp Bertalané, Kárpáti Rudolfé, Bakonyi Péteré, Horváth Zoltáné. Borsody László keze benne volt Szüts János kezében, Szüts János keze Pézsa Tibor kezében, akinek a tanítványa az író-szerkesztő Máday Norbert. Így aztán Máday Norbert is kezet fogott Borsody Lászlóval. Ezért született meg a könyv. Meg magyarságból, meg hagyománytiszteletből, meg hazaszeretetből. Az élet látszólag a születéstől a sírig ér. De vannak varázslatos helyzetek, pillanatok, amikor túlnő a síron, mert ilyen albumok örökítenek. Vajon a fiatalok tudják-e, hogy kinek (kiknek) köszönhetik a kardjukat?
