Sport

Aranybányába költöztek Messiék

Labdarúgás. Óriási az érdeklődés a két ősi rivális, Brazília és Argentína világbajnoki selejtező mérkőzése iránt Belo Horizontéban

Belo Horizonte, Brazília több mint két és fél milliós nagyvárosa – Minas Gerais állam székhelye – futball-lázban ég. Nem csoda: ottani idő szerint holnap este Brazília–Argentína világbajnoki selejtezőt rendeznek a Mineirao stadionban. A FIFA a két ország egyébként százkét éve tartó tusakodását a futballvilág első számú rivalizálásának nevezte.

Brazil
Jókedvűen készülnek a brazilok. Neymar és Renato Augusto a tegnapi edzésen (Fotó: Reuters/Ricardo Moraes)

Nem alap nélkül nevezhető a brazil és az argentin futballválogatott rivalizálása „első számúnak”, még ha a tituluson lehetne is vitatkozni. Kétségtelen, hogy a két válogatott vívott már egymással azóta is sokat emlegetett, emlékezetes csatákat. Az egyik ilyen volt az 1978-as argentínai Mundial mérkőzése, amelyet Palotai Károly vezetett, kiválóan, s még egyet említve, az 1990-es vb-n elveszített meccs után a brazilok megvádolták az argentinokat azzal, hogy megmérgezték az arany–zöld mezes játékosokat.

Kétségtelen azonban, hogy rég mérkőztek ennyire különböző előjelek után, mint csütörtökön. A brazil csapat sokat veszített tekintélyéből a legutóbbi, hazai rendezésű világbajnokság elődöntőjében a németektől elszenvedett, sokkoló 7–1-es vereség után. Azóta nem sikerült Dunga második kapitányi korszaka, amely a gyenge vb-selejtezős rajt után a centenáriumi Copa Américán elszenvedett kudarccal ért véget, de a nyár óta mintha kicserélték volna. A jelentéktelen játékosmúlt után kiváló edzővé váló, 55 éves Tite (polgári nevén Adenor Leonardo Bacchi) összerázta és felfrissítette a csapatot. Egyesítette a korábbi keret legjobbjait az augusztusban olimpiai bajnoki címet nyert U23-as gárda legjobbjaival, a mindkét gárdában kulcsszereplő Neymar köré építve a csapatot. Sikerrel, mert a Tite irányításával eddig mind a négy vb-selejtezőjüket megnyerték, s az ötödik helyről az elsőre masíroztak.

Más a helyzet az argentinokkal. Az Albiceleste tizenegyesekkel elveszítette a 100. Copa Américát a nyáron, bár nagyon közel járt hozzá, nem tudta megtörni az átkot. Hiába volt az elmúlt negyedszázadban több kiváló csatára, világklasszisa, az 1993-as Copa América megnyerése óta egyetlen tornán sem tudott győzni az A-válogatottja. Lionel Messi lemondta a válogatottságot, majd visszatért, s győzelemre vezette a csapatot, amely aztán a „Bolha” sérülése alatt nem tudott mérkőzést nyerni. Az argentinoknál nem vált be annyira a kapitányváltás, mint a braziloknál: Edgardo Bauza az első négy mérkőzéséből csak egyet nyert meg. Ráadásul nincs szerencséje, szerencséjük. Néhány hete a Conmebol, a dél-amerikai szövetség Nelson Cabrera jogosulatlan szereplése miatt elvett pontokat a bolíviaiaktól, ellenben Peru három, Chile két ponttal gazdagodott. Emiatt, noha továbbra is nagyon szoros a középmezőny, az argentinok visszacsúsztak a hatodik helyre, már pótselejtezős helyen sem állnak.

Fontos lenne nyerniük Belo Horizontéban, de az argentinok Copa América-mérkőzésen, vagy világbajnoki selejtezőn – azaz igazi tétmérkőzésen – még soha nem nyertek brazil földön. A nagy rivalizálás közepette a szereplők egy része nem feledte a barátságot. Lionel Messi, Javier Mascherano és Neymar együtt repültek Barcelonából São Paulóba, majd onnan a Barca braziljának magángépével folytatták útjukat Belo Horizontéba. Ott a „gaúchók” az Ouro Minas (Aranybányák) nevű szállodába költöztek be.

A dél-amerikai csoport állása: 1. Brazília 21 pont, 2. Uruguay 20, 3. Ecuador 17, 4. Kolumbia 17, 5. Chile 16, 6. Argentína 16, 7. Paraguay 15, 8. Peru 11, 9. Bolívia 4, 10. Venezuela 2. (Az első négy helyezett egyenes ágon kijut a 2018-as világbajnokságra, az ötödik pótselejtezőt vív Óceánia legjobbjával.)