Sport
A sport visszaadja az önbecsülést
Labdarúgás. Orbán Viktor Szolnokon és Diósgyőrben avatott létesítményt

Csaknem négyévnyi munka után készült el az újjáépített, 3437 férőhelyes Tiszaligeti Stadion, amelyben a fűtést és a világítást zöldenergiával biztosítják. Orbán Viktor avatóbeszédében elmondta: a komplex stadionfejlesztési program összköltsége több mint kétmilliárd forint volt, amelyből a stadion építése 1,2 milliárdot tett ki. Ebből a klub, a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC Kft. mintegy 600 millió forintot teremtett elő, a többit a társasági adóból befolyó forrásból biztosították, az állam pedig négyszázmillió forinttal támogatta a beruházást. A miniszterelnök azt mondta: „nem elegendő álmodozni, tudni kell, miben vagyunk jók”; a magyar nemzet nemcsak a tudományokban, művészetekben jeleskedik, hanem a sportban elért eredményeire is büszke lehet. A stadionavató után némileg keserű lett a hazai szurkolók szájíze, mivel az NB II-es bajnokin a Szolnoki MÁV kikapott a Váctól.
A sport és az önbecsülés fontosságáról beszélt Orbán Viktor a DVTK új edzőközpontjának vasárnapi átadásán Miskolcon is. „A sport adja majd vissza Magyarország önbecsülését, ha összefogunk, ha elszántak vagyunk, akkor a világ bármely, nálunk nagyobb népével versenyképesek vagyunk, legyen az tudomány, kultúra, vagy éppen sport”. Orbán Viktor megemlítette azt is: nem lehet a sportot - ami nemzeti ügy – pártalapon művelni.
