Sport

A nagypolitika támogatja Párizs jelentkezését

Olimpia

A francia főváros önkormányzata is megszavazta, hogy Párizs kandidáljon a világ egyik legnagyobb sportrendezvénye, a nyári olimpia megszervezéséért.

Most már csak a Francia Olimpiai Bizottságnak kell állást foglalnia arról, hogy benyújtja-e a hivatalos pályázatot. A testület döntését megkönnyíti, hogy annak tudatában kandidálhat, hogy a politika maximálisan támogatja a jelentkezést. Korábban már Francois Hollande államfő, Anne Hidalgo főpolgármester, valamint a párizsi régió is az ügy mellé állt, most pedig a fővárosi önkormányzat tett így. Párizs – amely 1900 és 1924 után harmadszor lehetne házigazda – pályázott a 2012-es játékok lebonyolítására is, ám alulmaradt Londonnal szemben, míg korábban az 1992-es és 2008-as játékokról is lemaradt.