Sport

A kokain ütötte ki a nehézsúly bajnokát

Ökölvívás. Tyson Fury lemondott profi bokszvilágbajnoki címeiről

Tyson Fury azonnali hatállyal lemondott a Bokszvilágszövetség (WBA) és a Bokszvilágszervezet (WBO) világbajnoki címéről - közölte a nehézsúlyú profi ökölvívócsapata.

Tyson Fury 20161014
Tyson Furyre felnéztek. A hangsúly a múlt időn van (Fotó: Reuters - Andrew Couldridge)

A brit profi bokszért felelős szervezet (BBBC) néhány órával a bejelentés után felfüggesztette Fury versenyzői licencét. A Hennessy Sports közleménye szerint a huszonnyolc éves brit sportoló úgy érzi, a lemondás az egyetlen helyes lépés, és azért döntött így, hogy a felépülésére tudjon koncentrálni. Fury szerint az szolgálja a boksz érdekeit, ha a világbajnoki címek aktívak maradnak, ő pedig hagyja, hogy mások küzdjenek meg a gazdátlanná vált övekért.

Az ökölvívóról október elsején olyan hírek jelentek meg, hogy doppingolt, ezért kellett másodjára is elhalasztani az ukrán Volodimir Klicsko elleni címmérkőzésének visszavágóját. Az október 29-re tervezett mérkőzést rossz mentális állapotára hivatkozva mondta le a bokszoló, de később kiderült, hogy kokaint találtak a szervezetében. A botrány nyomán Fury október 3-án bejelentette, hogy visszavonul, néhány órával később azonban közölte, hogy meggondolta magát. Rá két nappal a Rolling Stone magazinnak arról beszélt, hogy mániás depressziója miatt iszik és használ kokaint. Mint mondta, gondjai enyhítésére használ tudatmódosító szert, de teljesítményfokozót sosem szedett.

„A ringben nyertem el ezeket a címeket, és azt hiszem, ott is kellene elveszniük, de jelenleg képtelen vagyok megvédeni őket, így azt a nehéz döntést hoztam, hogy hivatalosan lemondok nagybecsű világbajnoki címeimről - kesergett. – A legjobbakat kívánom a versenytársaknak, én pedig nekivágok egy újabb nagy erőpróbának, amelyben, csakúgy mint Klicsko ellen, tudom, hogy győzedelmeskedni fogok.”

A BBBC ezek után csütörtök délelőtt határozott Fury versenyzési jogának felfüggesztéséről. Robert Smithnek, a szervezet főtitkárának indoklása szerint Fury licencét az ügyében zajló vizsgálat, illetve egészségi gondjai miatt függesztették fel. Tyson Fury tavaly novemberben nagy meglepetésre egyhangú pontozással győzte le Düsseldorfban ukrán ellenfelét, aki így 2004 áprilisa után először kapott ki, és több mint kilenc év elteltével veszítette el világbajnoki címeit. A profik között százszázalékos mérleggel álló brit (huszonöt győzelem, tizennyolc K. O.) azóta nem lépett szorítóba.

Mike Costello, a BBC ökölvívás-szakértője szerint Furynak először is egészségileg rendbe kell jönnie. Azt, hogy ebben milyen utat válasszon, a nagybátyjának és egyben edzőjének, Peter Furynak és Mick Henneessy promoternek kell eldöntenie. Most még azt sem lehet tudni, hogy elég jól lesz-e ahhoz, hogy a világbajnoki övért küzdjön, vagy szüksége lesz néhány felhozó mérkőzésre. Egyelőre bizonytalan az egészségi állapota.