Sport

A Veszprém a PSG-vel, a Szeged a Kiellel csap össze

Kézilabda. Kisorsolták a BL-negyeddöntő párosításait

A legjobb nyolc között a Veszprém a francia PSG-vel, míg a Szeged csapata a német Kiellel talákozik. A dunántúliak idegenben, a Tisza-partiak itthon kezdenek majd.

A Veszprém egy éve is a párizsi csapattal került össze a legjobb nyolc között, akkor az első mérkőzésen a francia fővárosban a kilencgólos Nagy László vezérletével 28-26-ra, majd a visszavágón hazai környezetben 31-26-ra nyert a magyar bajnok.

A Szeged már a nyolcaddöntőben is nagy bravúrt hajtott végre azzal, hogy kettős győzelemmel búcsúztatta a német bajnokság második helyén álló Rhein-Neckar Löwent, most pedig még nagyobbra lenne szüksége a Bundesligában éllovas, háromszoros BL-győztes, az előző körben a címvédő Flensburgot búcsúztató Kiellel szemben.

A másik két párharcot a Zágráb és a Barcelona, valamint a Vardar Skpoje és a Kielce vívja majd.

A negyeddöntő első összecsapásait április 8. és 12., visszavágóit pedig 15. és 19. között kell megrendezni.

Az elődöntő sorsolása április 21-én lesz, a kölni Final Fourra május 30-án és 31-én kerül sor.