Sport
A Crystal Palace-nek hálás Anglia
Labdarúgás. A kiesés ellen harcoló londoniak meglepték a listavezető Chelsea-t és nyíltabbá tették a Premier League hajráját

Alkalmasint a Leicester bajnoki címe zsinórmérték lett az angol futballban, mert bármi igazán váratlan történik is, rögvest összehasonlítható és megkérdezhető: melyik volt a nagyobb meglepetés? A Crystal Palace a Stamford Bridge-en most elért sikerétől majdnem annyira leesett még a sokat tapasztalt elemzők álla is, noha kétségtelen, hogy egy meccset soha nem szabad összevetni egy teljes idénnyel. De nézzük a tényeket!
Antonio Conte együttese a legutóbbi tíz hazai bajnokiját mind megnyerte, s szeptember 16. óta semmilyen sorozatban nem talált legyőzőre a „Bridge-en”. Ráadásul kiválóan kezdett, Eden Hazard beadása után Cesc Fabregas már az ötödik percben megszerezte a vezetést. Ám alig jutottak túl a tizedik percen, a Crystal Palace fordított: előbb Wilfred Zaha, majd másfél perccel később Christian Benteke is gólt szerzett. A belga csatár a legutóbbi három mérkőzésén a Stamford Bridge-en kivétel nélkül gólt lőtt, ráadásul három különböző klub, előbb az Aston Villa, aztán a Liverpool, most pedig a „sasok” tagjaként. De nem egyedül Benteke a Chelsea mumusa: a győztesek menedzsere, Sam Allardyce, aki az idény elején még az angol válogatott szövetségi kapitánya volt, majd botránya miatt lemondani kényszerült, a Premier League történetének első menedzsere lett, aki négy különböző klubbal is nyert a Stamford Bridge-en. Antonio Conte azt mondta, ilyen az angol futball, el kell fogadni a vereséget, s igaza van, még azt sem lehetne mondani, hogy csapata nem hajtott, hogy nem támadott. Játékosai huszonnégyszer lőttek kapura – ez a második legmagasabb kísérletszám az idei évadban. Meglepő, hogy akkor sem tudtak nyerni, amikor a Swansea ellen még ennél is többször próbálkoztak, szeptemberben. (Wayne Hennessey, a sorozatban negyedik győzelmét szerző Crystal Palace kapusa tizenegy védést produkált, ez is kifejezetten magas érték.)
Nincs bajban a Chelsea, de biztosan nyugodtabban várta volna a Manchester City elleni rangadót, ha nem hét, hanem tíz ponttal vezet. Így kicsit közelebb léptek hozzá a többiek. A masszív Tottenham idegenben verte a remek hazai mérleggel rendelkező Burnley-t, továbbra is első számú csatára, Harry Kane nélkül. A Liverpool elsősorban Coutinho zsenialitásának tulajdoníthatóan győzött a Mersey-parti derbin az Everton ellen. A vasárnap rangadóján a Manchester City kiválóan kezdett, Leroy Sane vezető gólja után Theo Walcott lesgyanús helyzetből egyenlített, de Guardiola csapata azonnal válaszolt: Sergio Agüero még az első félidőben újból vezetést szerzett. Mustafi azonban még egyszer egyenlített – s ez nem jött jól Guardiolának.
Premier League, 30. forduló: Swansea City-Middlesbrough 0-0, Arsenal-Manchester City 2-2, Southampton-Bournemouth 0-0, Burnley-Tottenham Hotspur 0-2, Chelsea-Crystal Palace 1-2, Hull City-West Ham United 2-1, Leicester City-Stoke City 2-0, Manchester United-West Bromwich Albion 0-0, Watford-Sunderland 1-0, Liverpool FC-Everton 3-1.
Az élcsoport: 1. Chelsea 69 pont (29 mérkőzés), 2. Tottenham Hotspur 62 (29), 3. Liverpool FC 59, 4. Manchester City 58 (29), 5. Manchester United 53 (28), 6. Arsenal 51 (28).
Bundesliga, 26. forduló: Frankfurt-Mönchengladbach 0-0, Bayern München-Augsburg 6-0, Freiburg-Werder Bremen 2-5, Hamburg-Köln 2-1, RB Leipzig-Darmstadt 4-0, Schalke-Dortmund 1-1, Hertha BSC-Hoffenheim 1-3, Ingolstadt–Mainz 2-1, Leverkusen–Wolfsburg 3-3.
Az élcsoport: 1. Bayern München 65 pont, 2. RB Leipzig 52, 3. Hoffenheim 48, 4. Dortmund 47, 5. Hertha 40.
Serie A, 30. forduló: Genoa-Atalanta 0-5, Fiorentina-Bologna 1-0, Palermo-Cagliari 1-3, Chievo-Crotone 1-2, Pescara-AC Milan 1-1, Torino-Udinese 2-2, AS Roma-Empoli 2-0, Sassuolo-Lazio 1-2, Napoli-Juventus (lapzárta után ért véget), Internazionale-Sampdoria (hétfőn rendezik).
Az élcsoport: 1. Juventus 73 pont (29 mérk.), 2. AS Roma 68, 3. Napoli 63 (29), 4. Lazio 60
Primera División, 29. forduló: Sevilla-Sporting Gijón 0-0, Real Madrid-Alavés 3-0, Málaga-Atlético Madrid 0-2, Real Sociedad-Leganés 1-1, Osasuna-Athletic Bilbao 1-2, Villarreal-Eibar 2-3, Espanyol-Real Betis 2-1, Valencia-Deportivo 3-0, Granada-FC Barcelona (lapzárta után ért véget), Celta Vigo-Las Palmas (hétfőn rendezik).
Az élcsoport: 1. Real Madrid 71 pont, 2. Barcelona 63 (28), 3. Atlético Madrid 58, 4. Sevilla 58, 5. Real Sociedad 49..
