„Hatalmas fájdalmat” érez, és élete legnehezebb napjait éli át Jesus Owono, az FC Andorra kapusa, miután egy pályán történt ütközést követően életét vesztette a Tenerife csatára, Jesus de Miguel. A kapus szerint most minden gondolata az elhunyt játékosra és annak családjára irányul.
De Miguel kedden halt meg a kórházban, miután hétfőn, a spanyol másodosztályban szereplő két csapat mérkőzésének hosszabbításában összeütközött Owonóval.
Az incidens akkor történt, amikor az Egyenlítői-Guinea válogatottjában is szereplő kapus kifutott a tizenhatosán kívülre, hogy elrúgja a labdát. A mozdulat során mellkason találta De Miguelt, akinek ezt követően leállt a szíve. Owonót az eset után kiállították.
„Nehezen találom a szavakat”
A kapus szerdán, az FC Andorra közleményében szólalt meg a tragédiáról.
„Ezek életem legnehezebb napjai. Nehezen találom a szavakat, és nagyon nehezen dolgozom fel mindazt, ami történt” – fogalmazott Owono.
„Hatalmas fájdalmat érzek Jesus elvesztése miatt. Rá, a családjára és mindazokra gondolok, akik szerették őt. Tudom, hogy sok problémával kell majd foglalkozni, és bármivel is kell szembenéznem, a legnagyobb tisztelettel fogok szembenézni. De most, őszintén szólva, semmi másra nem tudok gondolni, csak Jesusra és arra a fájdalomra, amelyet átélünk. Nyugodj békében, Jesus” – tette hozzá.
A rendőrség is vizsgálja a tragédiát
A spanyol rendőrség kedden megerősítette, hogy rutinszerű vizsgálatot indított az ügyben, gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával. A beszámolók szerint ugyanakkor egyelőre nem valószínű, hogy büntetőeljárás indul. Spanyolországban a nem természetes haláleseteket automatikusan bírósági vizsgálat követi.
Owono kedden törölte Instagram-fiókját. Csapattársa, az andorrai védő Lautaro Spatz nyilvánosan is kiállt mellette, hangsúlyozva, hogy a kapus nem szándékosan okozta a tragédiát.
„Akik ismerjük, tudjuk, milyen ember, mennyit szenved ezekben a pillanatokban, és hogy soha nem akarna senkit megbántani. A futballban előfordulnak szerencsétlen események, de senki sem gondolná, hogy ilyen tragikus következményekkel járhatnak” – mondta Spatz.
Gyászol a futballvilág
A Tenerife hatnapos gyászt hirdetett a játékos halála után. A szurkolók a klub stadionjánál, az Estadio Heliodoro Rodríguez López előtt gyűltek össze, hogy leróják tiszteletüket De Miguel emléke előtt. Szombat este a stadionban megemlékezést is tartanak a csatár tiszteletére.
A tragédia a nemzetközi futballközösséget is megrázta. A keddi Bajnokok Ligája-mérkőzések előtt egyperces néma csenddel emlékeztek meg a játékosról, és az UEFA közlése szerint a hét további mérkőzésein is hasonló megemlékezést tartanak.
A Barcelona brazil játékosa, Raphinha szintén üzent De Miguel családjának. Miután csapata az Aston Villa elleni Bajnokok Ligája-találkozón szerepelt, a CBS Sportsnak nyilatkozva azt mondta: „Ma nem a futballról akarok beszélni, hanem Jesus családjának szeretnék üzenni. Nyugodjon békében. A klub nevében erőt kívánok a családnak” – idézi az Independent.







