Gianni Infantino indul a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) jövő évi elnökválasztásán.
„A FIFA elnöke áprilisban jelezte, hogy ismét jelölteti magát a posztra. Ebben a kérdésben természetesen nem változott semmi” - közölte vasárnap a nemzetközi szövetség egyik szóvivője.
Infantino hetek óta éles bírálatok kereszttüzében áll, miután júliusban ismertette azt a többmilliárd dolláros tervét, amelynek értelmében magánbefektetőknek értékesítette volna a vb és más FIFA-tornák közvetítési és egyéb jogait. A heves tiltakozások, bojkottfenyegetések hatására a FIFA vezetője végül napokkal később visszavonta javaslatát.
Az ötletet határozottan ellenezte az európai (UEFA), az ázsiai (AFC), az Észak- és Közép-Amerikát, valamint a Karib-térséget lefedő CONCACAF, valamint a dél-amerikai (CONMEBOL) szövetség, ráadásul a FIFA-n belül is több meghatározó vezető elhatárolódott tőle. Több szövetség jelezte, hogy jövőre nem támogatja Infantino mandátumának meghosszabbítását. Ugyanakkor az afrikai országok jelentős része, valamint hat ázsiai ország az elnök mellett foglalt állást.
Az érzékelhető bizalomvesztés ellenére Infantino már korábban jelezte, hogy a jövő év márciusára tervezett tisztújító kongresszuson újraindul az elnöki pozícióért, mert szerinte továbbra is jelentős támogatást élvez a FIFA tagszövetségeinél, különösen az afrikai (CAF) konföderáción belül.
Közben megszakította együttműködését Infantinóval a főtanácsadója, Carlos Cordeiro, majd a válság tovább mélyült a nyilvánosság előtt szintén kritikusan fogalmazó Kevin Lamour operatív igazgató távozásával, ami Csányi Sándor, a magyar szövetség elnöke, a FIFA egyik alelnöke szerint az utolsó csepp volt a pohárban. Az MLSZ elnöke - aki a nyolc FIFA-alelnök egyike, és tagja a tanácsnak - közölte, hogy visszavonja támogatását Infantinótól.
Újraválasztása esetén Infantino a negyedik ciklusát kezdené meg, újabb megbízatása 2031-ig tartana.







