Luxemburg helyett Lengyelországban szerepel majd az Újpest FC a futsal Bajnokok Ligája csoportkörében.
A magyar bajnoki címvédő a múlt héten hazai környezetben harcolta ki a továbbjutást az előselejtezőből. A csoportkörben házigazdaként a luxemburgi FC Differdange, valamint a görög AC Dukasz és a litván Kauno Zalgiris lett volna az ellenfele, de a klub közösségi oldalának hétfői beszámolója szerint ebben változás történt.
A módosítás oka, hogy az örmény Unisport is továbbjutott, és a csoportkörben a többi között az azeri Araz-Naxcivannal is összecsapott volna, azonban a szabályok értelmében politikai okokból azeri és örmény csapatok nem kerülhetnek össze.
Emiatt az Újpestet átsorolták az 5. csoportba, ahol az Araz-Naxcivan mellett a bosnyák MNK Bubamara és a házigazda lengyel Piast Gliwice lesz az ellenfele október végén.
A B ágon lévő négy csoportból - ezek egyikében szerepel a magyar csapat is - az elsők jutnak a nyolcaddöntőbe, míg az A ágra került erősebb négy négyesből az első hármak. A 16 között már oda-visszavágós rendszerben zajlik a sorozat, akárcsak a negyeddöntőben, végül pedig négyes döntőre kerül sor május elején.







