Gulácsi Péter a Villarreal légiósaként léphet pályára vasárnap a Racing Santander elleni idegenbeli mérkőzésen, így egy év után játszhat újra magyar a spanyol labdarúgó-bajnokságban.
A korábbi válogatott kapus az elmúlt tizenegy évben az RB Leipziget erősítette, német kupagyőztesnek vallhatja magát, illetve kétszer ezüst-, négyszer pedig bronzérmes volt a Bundesligában, nem mellékesen pedig 2020-ban elődöntőt játszhatott a Bajnokok Ligájában. Csaknem két hete kétéves szerződést írt alá a 2021-es Európa-liga-győzteshez, amely vasárnap a másodosztályból bajnokként feljutott Racing Santander vendégeként kezdi meg az új idényt. Gulácsi rövid spanyol felkészülési időszakában két edzőmérkőzésen lépett pályára, a Levante ellen végig játszott, a Galatasaray ellen pedig a szünetben állt be, csapata mindkét összecsapást megnyerte, a magyar kapus gólt sem kapott.
Tavaly tavasszal kiesett az élvonalból a Real Valladolid, amelynek tagja volt a szintén válogatott Nikitscher Tamás is, vagyis egy év után játszhat újra magyar légiós a La Ligában. Az elmúlt csaknem két évtizedet tekintve Vadócz Krisztián (Osasuna), Pintér Ádám (Real Zaragoza) és Yaakobishvili Antal (Girona) kaptak még lehetőséget Európa egyik legerősebb bajnokságában, sőt utóbbi játékos jelenleg is a katalán klub tagja, igaz, a most kezdődő idényben „csak” a másodosztályban léphet majd pályára.
Az első forduló egyébként csak augusztus utolsó napjaiban fejeződik majd be, mivel a címvédő Barcelona, amely a július második felében világbajnoki címet szerzett spanyol válogatott gerincét adta, illetve a Real Madrid – a vb-negyedik francia légiósokkal kiegészülve – csak ekkor lép pályára. Miként a Celta Vigo is, amely a stadionja rossz állapotban lévő gyepszőnyege miatt augusztus 27-re halasztotta az Osasuna elleni idénynyitóját.
A címvédő katalánokhoz tartozik Yaakobishvili Áron is, bár meglepetés lenne, ha a 20 éves kapus két posztriválisa, a lengyel Wojciech Szczesny és a spanyol Iker Rodríguez mellett játéklehetőséget kapna.
A Barcelona célja egyértelműen a harmincadik bajnoki cím megszerzése, amelyben a Real Madrid akadályozhatja meg leginkább, a királyi gárdánál a nyáron újra José Mourinho vette át a szakmai munka irányítását. A portugál sztártréner 2010 és 2013 között már dolgozott a klubnál, első ciklusában mindhárom idényben nyert trófeát, 2011-ben a Király Kupát, egy évvel később a bajnokságban volt aranyérmes, majd a spanyol Szuperkupát sikerült megszereznie.
Nincs irigylésre méltó helyzetben a Konferencia-liga-döntős Rayo Vallecano, amely továbbra sem játszhat hazai pályán, mivel a madridi regionális kormány korábban súlyos biztonsági hiányosságokat tárt fel a létesítményben, és elrendelte a sürgős felújítási munkálatok megkezdését az 1976-ban átadott Vallecas Stadionban. A döntés már az előző idény végén életbe lépett, akkor a Rayo a közeli Leganés otthonában játszott, s jelen állás szerint jövő csütörtökön is ebben a stadionban fogadja majd az Alavést.
La Liga, 1. forduló:
szombat:
Deportivo Alavés-Getafe 19.30
Sevilla-Rayo Vallecano 21.30
vasárnap:
Racing Santander-Villarreal 17.00
Espanyol-Levante 19.00
hétfő:
Deportivo A Coruna-Elche 21.00
szerda:
Atlético Madrid-Málaga 21.00
augusztus 25-én játsszák:
Valencia-Real Betis 21.00
augusztus 26-án játsszák:
Real Madrid-Real Sociedad 21.00
augusztus 27-én játsszák:
Celta Vigo-Osasusna 20.30
FC Barcelona-Athletic Bilbao 21.00






