Ez volt a Fradi leggyengébb mérkőzése?

Díbusz Dénes kemény kritikát fogalmazott meg

Sport
  • 2026.08.14. - 11:38
Cikk borítókép
Dibusz Dénes szerint a Fradi a selejtezősorozat leggyengébb meccsét játszotta ZabrzébenPeter Lous / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Dibusz Dénes, az Európa-ligában rájátszásba jutott Ferencvárosi TC labdarúgója a lengyel Górnik Zabrze elleni, 1-1-re végződött visszavágóról azt mondta, hogy a selejtezősorozat leggyengébb teljesítményét nyújtották a csütörtöki mérkőzésen, a főtáblára kerülésről pedig úgy fogalmazott: a komoly játékerőt képviselő és egyéniségeket soraiban tudó Trabzonsporral szemben csapatként megvan az esélyük arra, hogy felvegyék a versenyt és kiharcolják a továbbjutást.

Dibusz emlékeztetett: a Górnik Zabrze legyűrésével egyben az is eldőlt, hogy sorozatban a nyolcadik főtáblás részvételére készülhet majd a Ferencváros a nemzetközi kupaporondon. Amennyiben ugyanis az előző El-kiírásban nyolcaddöntős FTC elbukja a török csapat elleni párharcot, vesztesként átkerül a Konferencia-liga főtáblájára. Dibusz utalt arra, hogy a közelmúltban megmérkőztek a Trabzonsporral, amelyet 2022 őszén az El-csoportkörben hazai pályán 3-2-re legyőztek, majd az utolsó fordulóban a továbbjutás szempontjából számukra már tétnélküli összecsapáson 1-0-s vereséget szenvedtek idegenben.

„Azóta viszont mind a két csapat kerete jelentősen átalakult, nálunk ugye gyakorlatilag teljesen kicserélődött, de azért náluk is komoly változások voltak” – nyilatkozta Dibusz Dénes az M4 Sportnak. A ferencvárosi játékos André Onana, valamint a nyáron szerződtetett Mohamed Szalah személyében nemzetközi szinten is jegyzett labdarúgókat soraiban tudó Trabzonsporról megemlítette: „komoly játékerőt képviselő csapat, komoly egyéniségekkel”.

„Csapatként minden esélyünk megvan arra, hogy versenyképesek legyünk, és jó eredményt érjünk el az első mérkőzésen, majd a visszavágón, hazai környezetben kiharcoljuk a főtáblára jutást az Európa-ligában” – mondta a kapus.

Dibusz a zabrzei mérkőzésről – amelyen öngóllal egyenlítettek a 83. percben, és végül összesítésben 2-1-re bizonyultak jobbnak a lengyeleknél – úgy fogalmazott, hogy brusztolós meccset vívtak. Hozzátette: leginkább azért, mert nem játszottak jól, különösen az első félidőben voltak indiszponáltak, nem nyertek párharcokat, az „ötven-ötvenes szituációkból” mindig az ellenfél jött ki jobban, a labda náluk maradt.

„Sok hibával játszottunk, nem nézett ki jól az első félidő, és sajnos egy szöglet után büntetőhöz is jutottak, amiből vezetést szereztek” – nyilatkozta a találkozón a tőle megszokott magabiztos teljesítményt nyújtó kapus. Kiemelte: a szünetben egygólos hátrányuknál így tisztában voltak azzal, hogy a második félidőben kell valamit mutatniuk, illetve azokon a dolgokon változtatni és javítani, amik az első játékrészben nem működtek.

„A második félidő egy fokkal jobban nézett ki, de így sem mondhatom, hogy benne volt a játékunkban az egyenlítés. Ettől függetlenül az ellenfelünket nem engedtük különösebben nagy helyzetbe kerülni, többnyire fegyelmezettek voltunk, és a mérkőzés vége felé egy szögletből be tudtunk találni” – idézte fel a meccsen történteket Dibusz. Kiemelte: „nagyjából ikszes” volt a meccs, és amennyire a lengyelek jobban jöttek ki az összecsapás elejéből, a végén ez nekik sikerült.

Dibusz férfias teljesítménynek nevezte, hogy az El-selejtezőben a szerb és a lengyel bajnokság ezüstérmesét, a Vojvodinát, legutóbb a Górnik Zabrzét, a kettő között pedig a holland negyedik helyezett Twentét sikerült búcsúztatniuk. Véleménye szerint a lengyelországi visszavágó nyújtották a leggyengébb teljesítményt.

„De egy csapat akkor igazán jó, ha akár gyengébb teljesítménnyel is el tudja érni a célját” – említette Dibusz.

Az El-selejtezőben egyelőre veretlen FTC jövő csütörtökön idegenben kezdi meg a Trabzonspor elleni párharcot, a visszavágón egy héttel később a Groupama Arénában fogadja török ellenfelét.

Reklám