Pályafutása legjobb egyéni eredményét elérve bronzérmet nyert a kardozó Battai Sugár a hongkongi vívó-világbajnokságon.
A világranglista negyedik helyezettje, aki kiemeltként csak vasárnap a főtáblán kezdte meg a versenyét, könnyedén nyert a kazah Anasztasszija Gulik és az olasz Mariella Viale ellen, majd szorosabb asszóban győzte le az amerikai Maya Chamberlaint és az orosz Alina Mihajlovát.
A fináléért a német Larissa Eiflerrel kellett megküzdenie, akivel szemben nem volt jó a korábbi mérlege. Az elődöntő magyar szempontból rosszul indult, Battai bizonytalanul indította akcióit, nem volt meg a megfelelő előkészítés, nem igazán érezte, milyen ritmusban és milyen hosszan kell támadnia. Így, bár az első tust ő adta, rövid idő alatt 1-8 lett az állás. Az egyperces pihenőt követően a debreceniek 23 éves kardozója alapvetően változtatott a vívásán, határozottabbá vált, agresszívebben támadott, s 10-11-nél, majd 11-12-nél egészen közel került ellenfeléhez. Eifler azonban összeszedte magát és az utolsó négy találatot ő adta.
A csapatban kétszeres világbajnok, egyszeres bronzérmes Battai, aki tavaly harmadik volt az Európa-bajnokságon, vb-n először végzett egyéniben dobogós helyen. Hongkongban a magyar küldöttség második érmét szerezte, miután szombaton harmadik lett a tőröző Dósa Dániel.
Női kardban ezt megelőzően Márton Anna volt világbajnokságon harmadik, mégpedig 2015-ben.
Eredmények:
a 64 között:
Battai Sugár-Anasztasszija Gulik (kazah) 15-7
Katona Renáta-Ozaki Szeri (japán) 15-11
Szűcs Luca-Celia Perez Cuenca (spanyol) 15-10
Olga Hramova (bolgár)-Spiesz Anna 15-14
a 32 között:
Battai-Mariella Viale (olasz) 15-7
Toscane Tori (francia)-Katona 15-12
Michela Battiston (olasz)-Szűcs 15-12
a 16 között:
Battai-Maya Chamberlain (amerikai) 15-13
negyeddöntő:
Battai-Alina Mihajlova (orosz) 15-11
Larissa Eifler (német)-Csoj Szebin (dél-koreai) 15-10
Tori-Sarah Noutcha (francia) 15-12
Sara Balzer (francia)-Zajnab Dajibekova (üzbég) 15-8
elődöntő:
Eifler-Battai 15-11







