A Kosárlabdázó Hírességek Csarnoka (Basketball Hall of Fame) szakít a hagyományokkal, és pénteken megnyitja a Golden State Warriors sztárja, Stephen Curry pályafutását bemutató kiállítást. Az észak-amerikai profiliga (NBA) történetében korábban egyetlen aktív játékos sem részesült ilyen megtiszteltetésben.
A hárompontos vonalon túl (Beyond the Arc) című tárlat a négyszeres bajnok és kétszeres MVP karrierjét és életét mutatja be, mind a pályán, mind azon kívül. A projekt megvalósításában Curry üzleti érdekeltségű stábja is együttműködött a Hírességek Csarnokával.
"Amikor a pályafutásomra gondolok, eszembe jutnak azok az emberek, akik hittek bennem. A munka, amelyet akkor végeztem, amikor senki sem figyelt, valamint azok a pillanatok, amelyek formáltak engem a pályán és azon kívül is" – mondta a 38 éves Curry. "Remélem, hogy a szurkolók a kiállítás megtekintése során átérzik azt az örömöt, céltudatosságot és hálát, amelyet a kosárlabda adott nekem, és talán saját útjukból is felfedeznek benne valamit."
Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy Stephen Curry visszavonulását követően biztosan bekerül majd a Hírességek Csarnokába. A szabály szerint erre legkorábban "nyugdíjazását" követő két év múlva kerülhet sor.
A kiállítás záró időpontját még nem határozták meg.







