Az ötszörös világbajnok Brazíliának azt a Norvégiát kellett legyőznie a labdarúgó-világbajnokság nyolccaddöntőjében, amely ellen eddig még soha nem diadalmaskodott. Sokan a két nagy klasszis, VinÍcius Junior és Erling Haaland csatájaként vezették fel az összecsapást.
Kevesen gondolnák, de a brazil válogatott még soha nem győzte le a norvégot, igaz, mindössze négyszer játszottak egymás ellen. Két norvég győzelem mellett két döntetlen született. A legutóbbi két mérkőzés sem moat volt, 1998-ban a világbajnokság csoportmérkőzései során Norvégia 2-1-re nyert, majd 2006-ban egy barátságos találkozón 1-1-es döntetlen született.
A két mérkőzés eredményéből természetesen nem lehetett kiindulni a mostani esélylatolgatás során. Sokkal inkább döntő lehet a két zseni, a brazil Vinícius Junior és a norvég Erling Haaland sikeressége, hiszen előbbi 4, míg utóbbi 5 gólt szerzett eddig a tornán.
A braziloknál a legutóbbi meccshez képest változás, hogy a sérült Paqueta kikerült a csapatból, és a helyén a legutóbb győztes gólt szerző Matinelli szerepel. A norvégoknál visszakerült az első meccsen kezdő jobbhátvéd, Ryerson Pedersen helyére.
Nem kellett sokat várni az első találatra. A 3. percben Ödegaard passzolt ki jobbra Sörlothnak, akinek a keresztpasszát a hosszún érkező Berg a léc alá lőtte, de Sörloth lesen kapta a labdát, így árványtelen a gól.
A 10. percben Matheus Cunhát a norvég védő elkaszálta a 16-oson belül, de elsőre a játékvezető szögletet jelzet. A videóbíró kisegítette, így a brazilok büntetőt rúghattak, de Bruno Guimaraes elbizonytalanodott a lövés előtt, ezért Nyland védeni tudott.
Negyedóra múlva Cunha egy kontra végén Wolféval szemben esett el a 16-oson belül, a norvég kitette ugyan a kezét, de lökésről nem beszélhettünk. A játékvezető test test elleni ütközésnek minősítette az esetet és továbbot intett, amit a VAR sem bírált fölül.
Meglepőnek tűnhet, de a mérkőzés első harmadában a norvégok kétszer annyit birtokolták a labdát, mint a brazilok.
A 30. percben Danilo ment el a bal oldalon, az alapvonal közeléből középre passzolt, de Nyland kapus lábáról kifelé pattant a labda.







