Fucsovics Márton három szettben kikapott a 22. helyen kiemelt spanyol Alejandro Davidovich Fokinától, így a harmadik fordulóban búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságon.
A 34 éves magyar játékos az első körben egy órát sem töltött a pályán, miután ellenfele, a francia Luca Van Assche sérülés miatt feladta a hétfői találkozójukat, majd a második fordulóban, szerdán a 16. helyen kiemelt amerikai Learner Tient búcsúztatta bravúrral.
A világranglistán 76. Fucsovics pénteki ellenfele az a Davidovich Fokina volt, aki a múlt héten tornát nyert Mallorcán, a londoni második körben pedig Marozsán Fábiánt búcsúztatta.
Kettejük mérlege 1-1-re állt a pénteki összecsapás előtt, a mostani mérkőzés első felvonása pedig kiegyenlített küzdelmet hozott. A 27 éves spanyolnak (23.) két, Fucsovicsnak pedig egy bréklabdája volt az egész szettben, de mivel mindhárom kihasználatlanul maradt, a rövidítés döntött - Davidovich Fokina javára. A második játszmában már egyértelművé vált a kiemelt teniszező fölénye, két brékkel hamar megduplázta szettelőnyét, s a harmadikban is ő irányított. A spanyol 4:3 után ismét elvette Fucsovics adogatását, majd magabiztosan szervált, így 2 óra 24 perc alatt kiharcolta a nyolcaddöntőbe jutást.
Eredmények:
férfi egyes, 3. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):
Alejandro Davidovich Fokina (spanyol, 22.)-Fucsovics Márton 7:6 (7-3), 6:2, 6:3
korábban:
női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Stollár Fanny, Asia Muhammad (magyar, amerikai, 16.)-Nadja Kicsenok, Ninomija Makoto (ukrán, japán) 7:5, 6:2







