Carlo Ancelotti, a brazil labdarúgó-válogatott szövetség kapitánya nem árulta el, mi a terve Neymarral a japánok elleni mai, houstoni világbajnoki mérkőzésen, amelyen a tét a nyolcaddöntőbe jutás.
Csak annyit jegyzett meg, hogy a 34 éves csatár képes 15 percnél többet is játszani.
"Végső soron attól függ, hogyan alakul a játék, és milyen helyzetben vagyunk az összecsapáson." - fogalmazott.
Neymar vádlisérüléssel érkezett a vb-re, az első két csoportmeccset kihagyta, majd a skótok ellen, a harmadik fordulóban a 75. percben állt be a brazil szurkolók hangorkánja közepette.
"Az elmúlt héten jelentős fejlődésen ment keresztül. Sajnos korábban nem tudott 15 percnél többet játszani, de most már elég jól teljesít ahhoz, hogy többet játsszon" - mondta Ancelotti, aki emlékeztetett rá, hogy a japánok októberben 3-2-re verték csapatát Tokióban barátságos mérkőzésen.
"Hasznos tapasztalat volt, megtudtuk, hogy Japán a világ egyik legjobb csapata. Teljes mértékben tiszteljük őket, és úgy fogunk felkészülni, mintha ez döntő lenne, mert számunkra ez felér azzal" - tette hozzá.
A találkozó magyar idő szerint 19 órakor kezdődik.







