Sport

A kazahok szereztek vezetést, aztán helyreállt a rend: Szoboszlai, Schäfer és Tóth góljaival győzött a válogatott

A debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen kezdetben nem ízlett a mieinknek a kazahok agresszív, szoros védekezése

Bár a kazahok a kilencedik percben vezetést szereztek, a szünet után lényegesen jobban játszó magyarok fordítottak. Szoboszlai Dominik egyenlítése után a csapatkapitány gólpasszt is adott, Schäfer András pedig ritkán látható nagy gólt szerzett.

A kazahok szereztek vezetést, aztán helyreállt a rend: Szoboszlai, Schäfer és Tóth góljaival győzött a válogatott
Schäfer András (b) gólöröme a Magyarország - Kazahsztán barátságos labdarúgó-mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2026. június 9-én. Mellette Szoboszlai Dominik (j2) és Osváth Attila.
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A vendégek az utolsó fél órában emberhátrányban futballoztak, a végeredményt pedig az első válogatott mérkőzését játszó Tóth Rajmund állította be. Rajta kívül még Markgráf Ákos és a csereként beálló kapus, Pécsi Ármin debütált a nemzeti együttesben.

A gólok története:

A 9. percben Szamorodov jobb oldali szögletét követően Malij hét méterről, Markgráf mellől fejelt a kapu közepébe, 0–1.

Az 52. percben Szűcs Tamás a jobb oldalról, az alapvonal közeléből laposan rúgta középre a labdát, Szoboszlai pedig három méterről a kapu közepébe gurított, 1-1.

A 67. percben Szoboszlai gurította le a labdát szabadrúgásból, Schäfer pedig 28 méterről, jobbal lőtt, a labda a bal felső saroknál a kapufáról vágódott a hálóba, 2-1.

A 92. percben Szűcs Tamás passzolta keresztbe a labdát, Tóth Rajmund 14 méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtt, 3–1.

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–KAZAHSZTÁN 3–1 (0–1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 19 595 néző. Vezette: Pavle Ilics (Milan Sutulovics, Nikola Djorovics) – szerbek
MAGYARORSZÁG: Tóth B. (Pécsi, 62.) – Osváth (Tóth R., 75.), Orbán, Markgráf, Styles (Nagy Zs., 62.) – Schäfer, Vitális (Kovács B., 62.) – Redzic (Lukács D., a szünetben), Szoboszlai, Tóth A. (Szűcs T., a szünetben) – Varga B. (Baráth P., 84.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
KAZAHSZTÁN: Anarbekov – Mrinszkij (Asirbek, 73.), Malij, Alip, Vorogovszkij (Szovet, 88.) – Karaman (Amir, 73.), Kuat (Tapalov, 73.), Orazov (Abrajev, 88.) – Szamorodov, Szatpajev (Toktibaj, 57.), Kenzsebek (Csesznokov, 57.). Szövetségi kapitány: Talgat Bajszufinov
Gólszerző: Szoboszlai (52.), Schäfer (67.), Tóth R. (90+2.), ill. Malij (9.)
Kiállítva: Szamorodov (63.)

Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai 2023 novembere, a Montenegró ellen 3-1-re megnyert Európa-bajnoki selejtező óta először tudtak hátrányból fordítva nyerni.

A magyar válogatott szeptembertől már a Nemzetek Ligájában másodosztályát jelentő B divízióban játszik tétmérkőzéseket.

Kapcsolódó írásaink

Öt újonc Rossi keretében

ĀPécsi Ármin, Markgráf Ákos, Szendrei Norbert, Tóth Rajmund és Kovács Bendegúz is először kapott meghívót