Sport

Perl Zoltán parádéjával egyenlített a Falco

Pénteken Szolnokon folytatódik a döntős párharc

A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely hazai pályán hat ponttal legyőzte a címvédő NHSZ-Szolnoki Olajbányászt kedden a férfi kosárlabda NB I döntőjében, ezzel 1-1-re kiegyenlített az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.

Perl Zoltán parádéjával egyenlített a Falco
A mezőny legjobbja, Perl Zoltán és a triplázó Patrick Whelan
Fotó: Facebook/Falco KC Szombathely

A bajnok és kupagyőztes Olaj 23/3-as győzelmi mérleggel nyerte meg az alapszakaszt, majd a rájátszásban veretlenül állt, mivel a negyeddöntőben a Sopront, majd az elődöntőben az Atomerőmű csapatát is 3-0-ra verte. A legutóbb ezüstérmes Falco 19/7-tel második lett az alapszakaszban, majd a playoffban ugyancsak hat sikernél tartott, ugyanis a Honvéd és a Kaposvár ellen sem veszített mérkőzést. A két remek sorozat közül a vasiaké szakadt meg szombaton, amikor az újabb Szolnok-Szombathely finálé nyitányán a Tisza-partiak 94-79-re nyertek odahaza, főként az amerikai Le'Tre Darthard 27 pontjával.

A második meccsen az Európa Kupában elődöntős szombathelyiek 8-6-nál vezettek először, majd főként a Puerto Ricó-i Arnaldo Toro révén nyolc ponttal elhúztak (20-12). A folytatásban 12 pontra nőtt a házigazdák előnye, a Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntőről épphogy lemaradt Szolnok azonban megrázta magát, és Somogyi Ádám kosaraival négy pontra felzárkózott (35-31). Ekkor jött a túloldalon szintén válogatott Perl Zoltán, és újra a vasiak percei következtek, és a nagyszünetben már 51-35 volt az állás.

Térfélcsere után a rengeteget büntetőző vendégek a lengyel Szymon Wojcik révén fokozatosan csökkentették a távolságot, és öt perc alatt négy pontra feljöttek. Közben a feszült hangulatot jelezte a sok kihagyott dobás és a reklamálások, a játékvezetők többször is kimentek visszanézni a vitatott jeleneteket, majd a 29. percben fordult a kocka, és az Olaj átvette a vezetést.

A 63-64-ről induló zárószakaszban sokadszor is magukra találtak a teltházas aréna által űzött szombathelyiek, Perl elképesztő formába lendült, és a meccs hősévé lépett elő. A hajrában a hazaiak őrizték négy-ötpontos előnyüket, ezzel kiegyenlítettek a párharcban, s egyúttal az is eldőlt, hogy a tavalyi 3-0-s szolnoki diadal után ezúttal nem lesz "söprés" a fináléban.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntő pénteken folytatódik Szolnokon.

Kapcsolódó írásaink